2024. március 28., csütörtök

Pásztor: Meglepően nagy azoknak a száma, akik elutasítják az immunizációt

Időszerű kérdésekről, elsősorban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fejleményekről fejtette ki véleményét Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke a Szabadkai Magyar Rádió ma reggeli műsorában.

Mint megállapította, az oltási tendencia biztató, Szerbia jól teljesít ezen a téren, a védőoltás beszerzése pedig már-már nemzetközi versengéssé alakult át. A megbetegedések számát illetően már korántsem ilyen biztatóak az eredmények, ugyanis az lenne természetes, ha az oltakozás arányának növekedésével csökkenne az új fertőzöttek száma, de sajnos épp az ellenkezőjét tapasztaljuk. Mint Pásztor István leszögezte, ez is arra ösztönöz bennünket, hogy még nagyobb erőfeszítéseket tegyünk a védekezés érdekében, azaz minél hamarabb minél többen jussanak a védelmet szavatoló védőoltáshoz.

Arra az újságírói megjegyzésre, hogy Észak-Bácskában elmaradtak az országos átlagtól, és jóval gyengébbek az oltási mutatók, mint például Belgrádban, ahol a beoltottak száma már elérte a 26 százalékot, Pásztor kifejtette, hogy az elmúlt két hétben sikerült javítani a mutatókon.

– Csantavéren, Bajmokon, Kelebián, Tavankúton, Királyhalmán, Palicson, Hajdújáráson több mint 2000, 60 év feletti polgár vette fel a védőoltást a kihelyezett oltópontokon. Kínai védőoltást kaptak, mert ennek a tárolása teszi lehetővé a terepi kezelést. Így emberközelbe hoztuk a lehetőséget, és a zömmel idősebb személyek éltek a lehetőséggel. Ezzel az akcióval – amit más közösségekre is ki kell terjeszteni –, lényegesen javítottunk az Észak-Bácskai körzet oltási arányain – mondta.

Újságírói felvetésre megállapította, hogy valóban meglepően nagy azoknak a száma, akik elutasítják az immunizációt, környezetünkben is. A világon több száz millió beoltott ember a legjobb példája annak, hogy nem a védőoltás veszélyes, hanem az, ha nem veszik fel.

Mint a beszélgetés során elhangzott, Aleksandar Vučić államfő március végén a védőoltást népszerűsítő körútra indul az országban, és talán elérkezik az az idő is, amikor ő maga is felveszi a vakcinát. Mint Pásztor leszögezte, ezt már megtehette volna, mert ezzel is bizonyíthatja a védőoltás fontosságát. A polgárok elégedetlenségéről szólva pedig leszögezte, hogy kívülről nézve valóban logikátlannak tűnik a válságtörzs és a kormány több óvintézkedése, de belülről nézve, bizonyára mindenre van magyarázat.

A félórás rádióinterjú második részében szabadkai témák kerültek előtérbe, és természetesen a legégetőbb, a városmag megőrzésének kérdése. Mint ismeretes, a városközpont kettes rendezési tervét elvetették, visszautalták az urbanistáknak, de ezzel csak a vita első fázisa zárult le.

– Nagyon magunkra maradtunk ebben a kérdésben, noha számos oldalról támogatásukról biztosítottak bennünket – szögezte le a VMSZ elnöke. – Meg kell határozni, mi pontosan a városmag, és azt is kidolgozni, hogyan tudjuk rehabilitálni a meglevő épületeket, illetve támogatni a tulajdonosokat az épületek karbantartásában, felújításban.