2024. április 18., csütörtök

Az értelem hangjai

Pásztor mindenben kész segíteni Vučić és Orbán munkáját – Nem elégedett a hazai médiahelyzettel

Mindig is európai segítséget kért a hazai és a magyarországi ellenzék ahhoz, hogy érdekeit érvényesíteni tudja, most különösen aktuális lett ez a segélykérés, hiszen Szerbiában és Magyarországon is nagy legitimitást élvező hatalmi koalíció vezeti a kormányt. A modern európai politika része az, hogy az ellenzék állandóan európai segítséget akar, s az is, hogy mindig a szólásszabadság, a szabad és az igazságos választások képezik a diskurzus magvát. A következő időszakban várhatóan tovább növekszik ez az igyekezet az ellenzéki pártok részéről mindkét országban, hiszen választások elé nézünk itt is, ott is. Ezekkel a gondolatokkal válaszolt a magyar és szerb ellenzék és hatalom viszonyára vonatkozó kérdésre Pásztor István, a tartományi parlament és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Danas napilapnak adott interjújában, melyben aktuálpolitikai, társadalmi kérdésekről nyilatkozott, s kitért arra is, milyennek látja az egymással jó viszonyt ápoló magyar kormányfőt és szerb elnököt. Kijelentette, hogy Orbán Viktor és Aleksandar Vučić között számos hasonlóságot lát, szeretné, ha nem változtatnának ismert magatartásukon. Lehetőségei szerint támogatni fogja mindkettőjüket, mert szerinte az értelem hangját képviselik a régióban, s ezen nem kellene változtatni a jövőben sem – hangoztatta.
– Mindenkivel együttműködnek, keresik az érdekeik találkozási pontját, az értelem hangján és érthetően beszélnek, de mindenekelőtt hazájuk érdekeit helyezik előtérbe – nyilatkozta Pásztor.
Elmondása szerint Vučić és Orbán országaik érdekérvényesítési jogait a tiszteleten alapuló és mindenki számára elfogadható „dimenzióban" látják, és nem kötik az országok nagyságához, hatalmához, „nem hinném, hogy emiatt autokraták lennének".
További hasonlóság kettőjük között az is, hogy pártelnökök, és – mint minden pártelnök –, energikusan küzdenek azért, hogy pártjuk sikeres legyen – szögezte le Pásztor.
Elutasította az interjúban azokat az idézett nézeteket, amelyek Orbánt sajtószabadság-ellenes, rasszista politikusnak nevezik. Nem lepődött meg azon sem, hogy a Fidesz már nem tagja az Európai Néppártnak, arra is emlékeztetett, hogy korábban maga a párt kérte tagsága befagyasztását.
A belföldi médiáról szólva elmondta, maga is látja, ma már nem a társadalmi történések tükrének számít a sajtó, rengeteg minden változott a technológiai fejlődéssel, többek között az is, hogy a média a közhangulatnak, közvéleménynek a formálója lett, politikai véleményeket közöl, elemzői véleményekkel alakítja az emberek meglátásait. Mint mondta, nem létezik ma már az a helyzet, amelyben a sajtótermékek minden politikát egyformán megjelenítenének. Pásztor aláhúzta, nem tartja áldásos állapotnak ezt, de ez a realitás.