2021. július 29., csütörtök
BIRKÓZÁS

Nemes Viktornak egyelőre nincs olimpiai kvótája

A zentai Nemes Viktornak nem sikerült olimpiai kvótát szereznie a kötöttfogású birkózók 77 kg-os súlycsoportjában a budapesti európai olimpiai selejtezőtornán.

Mint arról korábban már írtunk, Nemes az első körben a görög Prevolakisszal kezdett szombaton délelőtt, s a papírformának megfelelően túljutott az első akadályon. A nyolcaddöntőben a litván Galkinas következett, Nemes pedig – ha nehezen is, de – itt is érvényesítette a papírformát. A negyeddöntőben aztán a kétszeres olimpiai bajnok Roman Vlaszov helyett indított Csekirkin várt a zentaira. Csekirkinnel a 2018-as vb-n már találkozott Nemes, és sajnos, akárcsak három éve, úgy most is alulmaradt az orosszal szemben (1:3).

Nemes Viktornak még nem úszott el minden lehetősége a tokiói olimpiai indulást illetően, hiszen májusban Szófiában még hátravan az olimpiai világselejtező.