2021. július 27., kedd

Áldás vagy átok?

A járványhelyzet több fronton is komoly változásokat hozott mindennapi életünkben. Ilyen például a home office, azaz a távmunka, ami sokunk számára újdonságnak számít. Az elmúlt egy évben eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött a munkahelyen kívül dolgozók száma. Első hallásra nagy szabadságnak tűnik a lehetőség, hogy otthonról lehet dolgozni. Azonban egy év után kiderült, hogy amennyi a szabadság, akkora a felelősség is az otthoni munkával kapcsolatban. Fegyelmezettséget és szigorú időbeosztást követel meg a távmunka az alkalmazottaktól önmaguk és munkaadóik irányába is. Amennyi előnye van ennek a munkának, annyi a kihívás is benne. Egy új rendszerben, új körülmények között kellett sokunknak dolgozni, s nem mindig volt egyszerű ennek megfelelni.

Évek óta sokan végeznek már ilyen munkát, hiszen műszaki akadálya nincs, akár egy tengerparton ülve is lehet teljesíteni a munkaadó elvárásait. Amerikában például nagy divatja van annak, hogy a távmunkából élők eladják a házukat és luxus lakókocsiban élnek, örök mozgásban, hogy szabad idejükben ott lehessenek, ahol éppen kedvük tartja.

Hátrány viszont a munkaadó szempontjából, hogy a dolgozó nincs szem előtt, nem ellenőrizhető, hogy mennyit dolgozik. Ezért elengedhetetlen, hogy pontosan meghatározzák az elvárásokat, s főként, hogy kiépüljön egy erősebb bizalom az alkalmazott és a főnök között. A közvetlen kapcsolat megszűnik és videokonferenciák lépnek a helyükbe, illetve videohívások, amelyek ugyan alkalmasak a megbeszélésekre, de sokkal szegényesebb az ilyen kommunikáció, mint a valóságos helyzetben. S az sem mellékes, hogy ennek következtében nehezebb kitűnni, nehezebb elismerést kicsikarni a vezetőségtől, ha a munkavállaló nincs a főnök szeme előtt. S a főnöknek is más módszerekkel kell motiválnia alkalmazottait, mint azt korábban tette.

A huszadik század második felében kezdett elterjedni az internetes alapokon nyugvó távmunka. A munkavállalók elsősorban a szabadságot és a munkaidő tekintetében a rugalmasságot emelik ki, mint a home office nagy előnyét. De talán éppen ez a legnagyobb rejtett buktató is az otthoni munkában. Igaz, hogy a munkavállaló maga döntheti el, hogy mikor dolgozik, sőt azt is, hogy mennyi időt fordít erre, de ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A munkába indulás a többségnél már napi rutint jelent. Ennek elmaradásával lett egy csomó szabad idő, ráadásul senki sem mondja meg, mikor kell elkezdeni dolgozni. Nyilván van a munkának leadási határideje, de emberi gyarlóság, hogy a legtöbbünk az utolsó pillanatra hagyja a leadandót.

Tapasztalatból mondom, hogy kezdetben időben sokkal több órát töltöttem otthon a munkával, mint a munkahelyemen. Mert megcsapott a szabadság szele, s miközben elkezdtem a munkát, egyik pillanatban úgy döntöttem, felteszem az ebédet főni, ha el kellett ugrani a boltba, elmentem, mert a munkát akkor folytathattam, amikor akartam. S így a végén egész nap nyomasztott a tudat, hogy még mindig nem készültem el. Saját kárán tanul az ember, s ma már szigorú időbeosztással sokkal hatékonyabban tudom elvégezni a napi feladataimat.

Van azonban az otthoni munkának hátránya is. Hiányzik a munkaközösség. Nálunk úgy mondják, szerkesztőségi levegő. Megbeszélni a történteket, tanácsot kérni, esetünkben informálódni és nem utolsó sorban emberi kapcsolatokat ápolni. Így van ez más munkahelyeken is.

Egy idő után a kezdeti előny a visszájára fordul. Kezdetben nagy öröm, hogy megspórolhatjuk a munkába indulás előtti készülődést, sminkelést, az időt, amíg oda érünk. Aztán egy idő után már kezd az ember önmagával elégedetlen lenni. Zavarja, hogy csak magára ránt egy pólót meg egy farmert és leül a számítógép elé. Az idő múlásával felébred bennünk egy egészséges igény arra, hogy magunkat is megbecsülve ne csak cicanadrágban töltsük napjainkat, hanem igényesen felöltözzünk. Önmagunk számára válik kínossá a magánélet és a munka határának elmosódása. Hogy ebből kikerüljünk, el kell jutni a felismerésig, és önfegyelemmel tenni ellene, ha ez mérgezi a lelkünket.

Nagy veszélye az otthoni munkának az elmagányosodás, persze, embere válogatja, mert van, akinek éppen ez a világtól való elmenekülés felel meg. A virtuális kapcsolattartás még soha sem kapott ekkora jelentőséget mint a 21. század világjárványa idején.

Nálunk nem készült arról kimutatás, hogy hányan dolgoznak a járvány idején távmunkában. Tavaly novemberben Olaszországban, Franciaországban, Svédországban, Németországban , Magyarországon és az Egyesült Királyságban viszont megkérdezték a távmunkában dolgozókat, mi a véleményük az újfajta munkáról. A közvélemény-kutatásban részt vevők 87 százaléka azt válaszolta, hogy a járványhelyzet elmúltával is szívesen dolgozna otthonról, a többségük legalább 2-3 napot. Érdekes eredménye van ennek a felmérésnek a teljesítményeket illetően is. A home office-ban dolgozók 44 százaléka úgy értékelte, hogy eredményesebb munkát végzett otthonról, mint korábban a munkahelyén, 42 százalékuk pedig ugyanolyan hatékonynak tartja saját munkáját, mint a munkahelyi környezetben. A csapatban dolgozóknak a 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a közösség teljesítményére pozitív hatással van az otthoni munka.

A szakemberek egyelőre találgatják, vajon milyen változásokat hozhat a járványhelyzet elmúltával a munkaerőpiacon a tömeges távmunka. Sokan úgy vélik, hogy miközben a járvánnyal küzdünk, egy csendes forradalom zajlik a munkaerőpiacon, és a jövőben az eddiginél jóval nagyobb teret foglal majd el az internetalapú távmunka.