2024. március 29., péntek

Hétfőn kezdődik a tavaszi lomtalanítás

Első körben a külvárosi településekről szállítják el a darabos hulladékot

Hétfőn kezdődik a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat tavaszi lomtalanítási akciója, melynek keretében a nagyobb darabos hulladékot szállítják el. A június 10-éig tartó akció során a közvállalat a Szabadkához tartozó helyi közösségek több helyszínére ötköbméteres űrtartalmú konténereket helyez ki, melyekbe a polgárok a garázsukban, udvarukban, kertjükben, erkélyükön, padlásukon, pincéikben felgyülemlett limlomot dobhatják el.

Az idényjellegű hagyományos akcióról Nikola Jovičić, a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat tervezési és fejlesztési munkacsoportjának vezetője nyilatkozott lapunknak.

– A tavasszal és ősszel megszervezett akciónk célja, hogy a polgárok megszabaduljanak a feleslegessé vált tárgyaiktól, ugyanakkor ezáltal próbáljuk megakadályozni az illegális szemétlerakók kialakulását. A korábbi évekhez hasonlóan most is a városhoz tartozó összes helyi közösségben, pontosabban 34 helyre helyezzük ki a hulladéktárolókat. Minden helyszínre reggel 8 órakor tesszük ki a konténereket, melyeket 13 és 15 óra, illetve 18 és 20 óra között ürítünk ki. Első körben a külvárosi településekre kerülnek a tárolók, hétfőn Csantavéren öt helyre tesszük ki őket, szerdán Dušanovóra és Meggyesre (Višnjevac), csütörtökön pedig Györgyénbe – mondta el lapunknak a közvállalat munkacsoportjának vezetője.

A külvárosi települések után a belvárosi helyi közösségekbe kerülnek a konténerek. Mindenhol 1–2 napig lesznek elérhetőek a lakosok számára.

– A közvállalat alkalmazottainak kötelessége rendben tartani a tárolók körüli területet, azaz a kihullott szemetet is el kell szállítaniuk a helyszínről, illetve a tárolók elszállítása után is rendezik a területet. Arra kérnénk a polgárokat, hogy igyekezzenek ők is rendben tartani a konténerek körüli helyet, ne mellé, hanem a tárolókba dobják a szemetet – hívta fel a figyelmet Nikola Jovičić. Hozzátette, a program célja nem az elromlott elektronikai eszközök és az építési törmelék elszállítása, azonban a polgárok egy része erre használja ki a közvállalat idényjellegű akcióit.

Azok, akik lemaradnak a lomtalanítási lehetőségről, hulladékukat és az építési törmeléket az év bármelyik napján a városi tárolóba vihetik el.