2024. március 28., csütörtök

A kormányfőnél a pandémia kárvallottjai

Engedményeket vagy pénztámogatást kérnek a lezárások miatt legsúlyosabban érintett iparágak

A zenészek és a vendéglátóipari dolgozók képviselőivel tárgyalt pénteken Belgrádban Ana Brnabić kormányfő a koronavírus-járvány és az ahhoz kapcsolódóan bevezetett lezárások kedvezőtlen hatásairól, melyekkel a szóban forgó iparágaknak szembe kell nézniük. Egy nappal korábban Aleksandar Vučić államfő bejelentette, hogy a zenészeken segíteni próbál az állam, mert már hónapok óta képtelelenek fellépéseket tartani, így megélhetésük veszélybe került. Az elnök azt mondta, hogy két minimálbért fizetnek ki az ebben a szakmában dolgozóknak, mintegy háromezer személy számíthat erre a segítségre az országban. Az elnök ekkor előrevetítette azt is, hogy a kormánynak minimum még egy minimálbért jóvá kell majd hagynia a vendéglátósok számára is, továbbá azoknak az iparágaknak az esetében, amelyeket a legsúlyosabban érintett a pandémia. Hangsúlyozta, hogy az állam képes lesz kifizetni saját erőből ezeket a plusz költségeket, nem fog növekedni az adósság aránya a bruttó hazai termékhez (GDP) képest.

A pénteki tárgyaláson a zenészek képviselőivel Brnabić abban állapodott meg, hogy a kormány részletesen kivizsgálja a helyzetet és meghatározza annak a módját, hogyan tudna a leghatékonyabban segíteni az iparágban dolgozókon. A tanácskozáson részt vett Maja Gojković művelődési és tájékoztatási miniszter és Siniša Mali pénzügyminiszter is. A kormányfő azt mondta, a kabinetje köteles gondot viselni minden olyan gazdasági ágazatról, amelynek gondjai merültek fel a koronavírus-járvány miatt, ugyanúgy, ahogyan az emberek egészségéről is gondoskodnia kell. Hozzátette, minden szektor másmilyen hozzáállást igényel, az államnak a feladata az, hogy megtalálja a legmegfelelőbb módját a támogatásnak ebben a nehéz helyzetben. A gazdasági helyzet stabilizálása, a negatív következmények enyhítése prioritást jelent a kormánynak, jelentette ki.
Ana Brnabić és Siniša Mali egyébként a közösségi hálón jelentette be, hogy egyeztetések sorozatába kezd azoknak az ágazatoknak a képviselőivel, amelyeket a legsúlyosabban érint a vírushelyzet. Ezzel összhangban azt is tudni lehet, hogy a kormányfő és a pénzügyi tárca vezetője még szombaton fogadja a kozmetikusok, fodrászok képviselőit, akikkel elsősorban annak a lehetőségét járják körül, hogyan lehetne lehetővé tenni számukra a lezárás alatti munkavégzést, kivételt tehetne-e az állam esetükben, engedélyezhetné-e a nyitvatartást. Bane Babić, a Fodrászklubok Szövetségének elnöke a médiának azt nyilatkozta, hogy a kormánynak engedélyeznie kellene a szalonok működtetését a lezárások ideje alatt is, ha ezt nem teszi meg, akkor támogatások kifizetése lehet az egyedüli megfelelő hozzáállás. Logikátlannak nevezte nyilatkozatában, hogy a boltokba, ahol egyszerre kétszázan is tartózkodhatnak, vagy a gyárakba, ahol ezren is lehetnek, elmehetnek az emberek, a fodrászatoknak viszont, melyekben ketten ülnek, zárva kell tartaniuk. Úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy állást foglaljon a nyitvatartás mellet az államvezetőség. Mintegy 100–120 ezer ember él ebből a szakmából, fontos ágazatról beszélünk, állapította meg Babić, nemcsak a gazdaságban betöltött szerepe miatt, hanem azért is, mert az alapvető higiéniát teszi lehetővé a polgárok számára.
Brnabić és Mali a film- és moziipar képviselőit is fogadja szombaton: a téma ebben az esetben is az lesz, hogyan lehetne fenntartani a filmkészítés és -vetítés lehetőségét a járvány idején, milyen engedményekre, támogatások kifizetésére kész az állam.