2024. március 29., péntek

Dr. Srđa Janković: Valami nélkül élhetünk öt napig...

Dr. Srđa Janković, az országos válságtörzs tagja és immunológus a Prva televíziónak adott interjújában igyekezett elmagyarázni, hogy a kormány új szigorításaival miért záratta be a fodrászszalonokat és hasonló szolgáltatást végző üzleteket – írja a 021.rs hírportál. A kérdés már csak amiatt is jogos, mert ezekbe az üzletekbe kevés ember lép be, miközben a bevásárlóközpontokban rengetegen tartózkodnak egyszerre, zárt térben, mégis nyitvatarthatnak. Dr. Predrag Kon korábban már kijelentette, hogy felülvizsgálják a fodrász-, kozmetikai- és szépségszalonokra vonatkozó előírásokat, amelyek tegnap reggel óta zárva tartanak.

– Mindenhol, ahol létesülhet kapcsolat, fennáll a fertőzés veszélye. Természetes, hogy ezt mindenhol megakadályozzuk, de az intézkedéseket a legnagyobb kockázatot jelentő helyekre összpontosítottuk. Nem mondom, hogy a fodrászszalonok ne lennének fontosak és hogy nem tiszteljük eléggé az ott dolgozókat, de valami nélkül élhetünk öt napig, viszont más valami nélkül már nem – mondta Janković, majd hangsúlyozta, hogy nagyon fontos az előírások betartása, mégha az emberek bele is fáradtak a hosszú ideje tartó helyzetbe.

– Szükséges az alapvető egység és szolidaritás. A helyzet nem rosszabbodhat, mert azt már az egészségügyi rendszer nem bírná el – jelentette ki Janković.