2021. május 14., péntek

A mérgező gázoktól az adóparadicsomig

A képviselők megszavazták a klímaváltozásról szóló törvényt

A köztársasági képviselőház csütörtöki vitája során a klímaváltozásról szóló törvényjavaslat részletes megvitatására került sor. Kiemelték, az egyik legfontosabb rendszabály az üvegházhatást okozó gázok csökkentésére vonatkoznak, amelyek az energia előállítása, a közlekedés és az ipari tevékenységek során keletkeznek. A törvényjavaslatra több párt képviselője nyújtott be együttesen módosítási indítványokat, köztük Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője is. Az összesen három módosítási indítványt a kormány elfogadta, így az automatikusan a törvény részévé vált.
Habár a tegnapi vita a klímaváltozás jegyében folyt, annak menetét jelentős mértékben meghatározták az ülés elején feltett képviselői kérdések, amelyek a bűnözést, az építési minisztériumot, az Európai Unió Szerbiához való viszonyulását, illetve Dragan Đilas külföldi számláit érintették.
Aleksandar Mirković, a Szerb Haladó Párt képviselője a kormányhoz, az ügyészséghez és a Korrupció Ellenes Ügynökséghez intézte kérdését. Arra szeretett volna választ kapni, mikor indítanak eljárást azokban a kérdésekben, amit a Novosti napilap jelentetett meg Dragan Đilas külföldön (mindnekelőtt a Mauritius szigetállamban) nyitott számlai kapcsán. A felvetett téma meghatározta a felszólalók későbbi mondanivalóját is, a képviselők többször is felvetették a kérdést az egykor több állami funkciót is betöltő politikus vagyonának eredetéről.
Đorđe Milićević, a Szerbiai Szocialista Párt képviselője a kormányt kérdezte Szerbia euróintegrációs folyamatának új metodológiájáról, illetve kritikát intézett az EU felé, miszerint az ország mindent megtesz a fejlődés érdekében, ám az EU képviselői ezt kétségbe vonják olyan kijelentésekkel, hogy ideje lenne Szerbiának megfogható eredményeket felmutatnia.
Jahja Fehratović, az Igazságosság és Megbékélés Pártja képviselője az igazságszolgáltatás képviselői felé intézte kérdését. Mint emlékeztetett, a hónap elején a sjenicai Műszaki Középiskola igazgatóját elrabolták, négyen fogva tartották, ám az ügyészség csak egy személyt vont felelősségre a fogvatartók közülük. Arra kérdezett rá, hogy miért nem állítottak elő mindenkit, amikor a többi három személynek is sötét bűnözői múltja van. Az oktatási minisztertől pedig számon kérte, hogyan tud a minisztérium a diákoknak kellő biztonságot nyújtani, ha az iskolaigazgató sem védett.
Marija Jevđić, az Egyesült Szerbia képviselője az építési minisztériumhoz intézte kérdését. Rámutatott, a 2010-ben Kraljevón történt földrengés nyomai még mindig láthatóak a városban, annál is inkább, mert az otthonuk nélkül maradt családok közül többen még mindig nem kaptak új otthont, egyrészt az épülő lakótömbök munkálatai elhúzódtak, másrészről a műszaki megoldások kívánnivalót hagynak maguk után. A minisztériumtól független szakvéleményt kért, hogy a felmerülő gondokat tíz év után végre megoldhassák, a családok pedig végre beköltözhessenek új otthonaikba.