2021. július 27., kedd

Vendéglátósok tiltakoztak a Szerbiai Parlament épülete előtt - VIDEÓ

Több tucat ember, köztük vendéglátósok, fodrászok, zenészek, turisztikai dolgozók és kézművesek gyűltek össze ma délután a Szerbiai Parlament épülete előtt, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó legújabb intézkedésekkel kapcsolatban, írja a 021.rs hírportál.

A tüntetők a Nikola Pašić téren, a belváros irányában lezárták az egyik forgalmi sávot, ezzel a közlekedést lényegesen lelassítva.

Az egybegyűltek minden, a parlamentből kijövő képviselőnek azt skandálták, hogy „Hagyjatok minket dolgozni!”.

Az egyik résztvevő kifejtette a tiltakozók követelését, miszerint mindegyik üzlet zárjon be, ne csak őket diszkriminálják. Hozzátette, ha nem engedik őket továbbra sem dolgozni, akkor több ezren fognak egybegyűlni, és eltorlaszolják az összes autósávot, hogy senki se juthasson el a munkahelyére.

Elmondta még, hogy a tüntetést nem szervezték, hanem azért érkeztek, mert már éheznek. 

A későbbiekben Aleksandar Vučić államfő a Szerbiai RTV esti műsorában elmondta, támogatásban részesülnek a zenészek és a munkanélküliek. „A zenészek nincsenek regisztrálva a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökségnél (APR), azonban mintegy 3000-en támogatást kapnak különböző szervezeteken keresztül. Lehetséges, hogy két minimálbér összegét, de erről majd a kormány dönt” – nyilatkozta az államfő.