2024. március 28., csütörtök

Folytatódik a rendkívüli oltási program

Királyhalmán és Hajdújáráson is megszervezik a polgárok oltását

Az eddigiek során mintegy 29 ezer koronavírus elleni oltóanyagot adtak be a szabadkai lakosoknak, és összesen 11 ezer lakos kapta meg mindkét dózist a vakcinák valamelyikéből, számolt be lapunk megkeresésére Ivanka Beoković, a Szabadkai Egészségház igazgatója.

Ivanka Beoković

Ivanka Beoković

Az igazgatónő elmondta, hogy a tömeges vakcináció intenzíven halad a város több pontján is.

– Múlt szombat óta több külvárosi településen is felvehetik az oltást azok a lakosok, akik betöltötték a hatvanadik életévüket, viszont nem regisztráltak az eUprava honlapján. Erre a célra összesen 2000, a kínai Sinopharm cég által kifejlesztett oltóanyagot kaptunk. Első körben Csantavéren és Bajmokon kezdtük meg az előzetes, nem bejelentkezett lakosok oltását, ahol két nap alatt 596 lakos vette fel a védőoltás első dózisát. Az akciót hétfőn is folytattuk, akkor Palicsra, Kelebiára és Tavankútra mentek ki az orvosi csapatok. A szabadkai lakosok kérésére hétfő óta az Eugen Kumičić utcában található rendelőben is felvehetik az oltást a hatvanadik életévüket már betöltött, de az említett honlapon nem regisztrált polgárok. Ezen az oltóponton naponta százan kérik a vakcinát – nyilatkozta Ivanka Beoković.

Az oltási program keretében csütörtökön Hajdújáráson és Királyhalmán vehetik fel a 60 évnél idősebb és eddig az oltásra előzetesen nem bejelentkezett lakosok a Sinopharm védőoltás első dózisát. A helyi közösségek orvosi rendelőiben nyolc órától 13 óráig fogadják a pácienseket. Az oltásra az érdekelt lakosoknak magukkal kell vinniük fényképes személyi okmányukat, valamint amennyiben lehetőségük van rá, az előre kinyomtatott és kitöltött beleegyező nyilatkozatot, ha erre nincs lehetőség, azt kitölthetik magán az oltóponton is.

– Amennyiben még marad a védőoltásból, akkor Hajdújárás és Királyhalma után Györgyénben és Nagyfényen is megszervezzük a lakosok oltását. A külvárosi településeken élők a második adag oltást is ugyanott vehetik majd fel három héttel az első dózis beadása után – magyarázta Ivanka Beoković.

A beoltott polgárok száma harmincezerhez közelít

A beoltott polgárok száma harmincezerhez közelít

Mint azt az igazgatónő elmondta, a lakosok elégedettek ezekben a helyi közösségekben, hisz így nem kell a Szabadka központjában található oltóponthoz utazniuk.

– A lakosok együttműködőek, nagyon hálásak, hogy az orvosi csapatok a környékükön dolgoznak. Egyeseknek így sokkal egyszerűbb felvenni a védőoltást, mert vannak, akik nem tudják használni az online felületet, és nem volt lehetőségük a vakcina kérelmezésére – mondta az igazgató.

Ivanka Beoković arra is kitért, hogy a napokban egyre többen sorakoznak a szabadkai Covid-rendelő előtt a vizsgálatokra várakozva. A rendelőben naponta körülbelül 200-an jelentkeznek a koronavírus tüneteivel, illetve naponta mintegy 90 személynek pozitív a teszteredménye.