2021. május 11., kedd

Új fészkek várják a fecskéket Péterrévén

A Magyar Madártani Egyesület ajánlása alapján, fillérekből készítettek el 30 fecskefészket a péterrévei Falunkért Ifjúsági Csoport aktivistái, így szeretnék visszacsalogatni a falujukba ezeket a kedves és hasznos madarakat.

– A fecskék száma nemcsak Péterrévén, de az egész régióban a felére csökkent, ezért ihletett meg a fecskefészek készítéséről látott videó az interneten. A szakértők szerint a fecskeszám csökkenésének az oka egyrészt az, hogy kiszorultak az élőhelyükről, másrészt pedig a vegyszerek és a rovarölők miatt is elpusztul sok fecske. A mi vidékünkön füsti fecske és molnárfecske él, az utóbbi fészke alul és felül fedett, az előbbié viszont felül nyitott, és mi ilyet készítettünk – tudtuk meg Szabó Attilától, a Falunkért Ifjúsági Csoport elnökétől.

A péterrévei fiatalok 30 fészket készítettek
A péterrévei fiatalok 30 fészket készítettek

A péterrévei fiatalok Attila útmutatása szerint, fillérekből készítettek el 30 fecskefészket a helyi Ifjúsági Klubban, hiszen mindössze egy kis gipsz, fűrészpor és hungarocell kell hozzá. A szorgos kezek hungarocellbe öntik a gipszformát, amelyet kétnapi száradás után sáros vízzel átkennek, majd csiszolnak, festenek és fűvel kibélelnek.

– A fészkeket olyan helyre kell kihelyezni, ahol istálló van, illetve ahol már van lakott vagy lakatlan fészek, mert a fecskék szeretnek egymás közelében lenni. Ezekkel az új fészkekkel szeretnénk megkönnyíti az életüket, hogy energiáikat ne a fészek-, hanem a tojásrakásra és az utódnevelésre tudják fordítani, ugyanis egy fecske több fészekaljnyi kisfecskét is képes egy szezonban kikölteni. Amellett, hogy hiányzik ezeknek a madaraknak a látványa, az sem mellékes, hogy évente fejenként egy kiló rovartól szabadítanak meg bennünket. Az első gólya már megjött Péterrévére, hamarosan jönnek majd a fecskék is – mondja Attila.

Ha a lakosság igényelni fogja ezeket a fészkeket, és a fecskék is belakják őket, a péterrévei fiatalok jövőre is készítenek majd fészkeket.