2024. március 29., péntek
SZABADKA KÖZTÉRI SZOBRAI (35.)

Anya és fia

Szabadka nemrégiben egy új köztéri szoborral, Ivan Antunović katolikus püspök egész alakos szobrával gazdagodott, hamarosan pedig Bíró Károly egykori polgármesternek és I. Petar Karađorđević szerb királynak is szobrot állítanak. Sorozatunkban városunk meglévő köztéri szobrait mutatjuk be.

Az Anya és fia címet viselő emlékmű a Sándor helyi közösségben, a Szent Demeter pravoszláv templom melletti téren található. A szoborkompozíció a II. világháborúban elesett harcosoknak és a fasiszta terror áldozatainak állít emléket.

Az Anya és fia Ana Bešlićnek, városunk egyik kimagasló szobrászművészének az alkotása. A szobrászművész e szobor elkészítése előtt már több művet is készített Szabadka számára. 1951-ben a palicsi Nyári Színpadnál felállította Thália szobrát. 1954. szeptember 19-én Boschan Györggyel közösen megrendezett tárlata nyitotta meg a Városi Kiállítótermet, a Korzón, a Prokesch-palota sarkában. Ez volt az első, rendeltetése szerint is műalkotások bemutatására szolgáló csarnok a városban. Ana Bešlić 1955-ben a Városi Múzeum számára elkészítette Szabadka kiváló helytörténésze, Iványi István fejszobrát, míg a Városi Könyvtár részére Miško Prčić, Mijo Mandić és Aksentija Marodić festő fejszobrát. Ezért is bízták rá a sándori emlékmű megtervezését és elkészítését.

A szobrot a sándori Harcosszövetség kezdeményezésre állították fel 1955-ben. Ana Bešlić Szabadka számára egy monumentális kompozíciót készített, amely egy anyát és a fiát ábrázolja. A két figura bronzból készült, monolit egységben, leegyszerűsített formában. Az alkotás realista ábrázolásmódú, amely expresszionista stílusjegyeket is magán hordoz, de már felfedezhetők rajta Ana Bešlić egyéni szobrászati megoldásai is. A szobor tömegének kialakítása például hasonlóságot mutat későbbi szobraival. Ez az alkotás különleges helyet foglal el Ana Bešlić életművében, ugyanis e mű volt a szobrászművész első önálló emlékműve. Emellett abban az évben készült, amely lezárja művészi tevékenységének első szakaszát, a tanulás, a tapasztalatszerzés és a mesterségbeli tudás elsajátításának idejét. A sándori szobor elkészítése után Ana Bešlić újabb alkotásokat készített, amelyeket városunk és a környező települések közterületein helyeztek el. Többek között 1957-ben készítette el a Szárnyak címet viselő szobrát, amely a Palicsi-tó partján található. Az Anya és gyermek című, szintén műkőből készült szobrát 1965-ben az Anya- és Gyermek-egészségvédelmi Szakszolgálat épülete előtt állították fel. A szobor azóta eltűnt, csak a vörös téglából készült üres talapzat áll a helyén.

Az emlékművet 1955. július 7-én, a harcosok napján leplezték le

Az emlékművet 1955. július 7-én, a harcosok napján leplezték le

Az Anya és fia című alkotását egy kétlépcsős talapzatra helyezték. Az emlékművet 1955. július 7-én, a harcosok napján leplezték le a sándori parkban, és azóta is ott áll. A szoborhoz sétány vezet. A parkot alacsony fémkerítés övezi.