2024. április 19., péntek

A vendégek tették naggyá a zentai Mojo klubot

Három évtizeddel ezelőtt, egy zentai fiatalember mert egy nagyot álmodni, s a Tisza menti kisvárosban megnyitotta azt a helyet, amely a későbbiekben Közép-Európa egyik, ha nem a legjobb bluesklubjává nőtte ki magát, ahol fennállása óta több ezer koncerten buliztak a blues-, a, dzsessz-, a rockzene, a rockabilly zenei stílusok kedvelői. Ugyanakkor színdarabokat is bemutattak, filmeket vetítettek itt, de könyvbemutatók, világutazók beszámolóinak a helyszíneként is belopta magát nemcsak a zentaiak, hanem az egész régió szívébe. Nem túlzás azt állítani, hogy nincs az a zentai, akinek ne kötődne egy-egy története a Mojóhoz, amely most belépett fennállása harmadik évtizedébe, s a jelek szerint még jó ideig izgalmas színfoltja lesz az olykor méla félálomba süppedő, mindinkább elszürkülő Zentának. Nemrég Lučić Viktor, aki több mint negyed századon keresztül vezette és viselte a klub gondjait, a stafétát átadta Árokszállási Imrének, így ő a jelenlegi tulajdonosa a szórakozóhelynek.

– Lučić Viktor 1991. március 8-án nyitotta meg a Mojo klubot, s nemsokára olyan helyzetbe került, hogy az akkori miloševići időszakban kialakult háborús helyzet miatt öt pincére is átment Magyarországra, és Viktor egymagára maradt. Innen kellett, hogy felemelkedjen a Mojo klub tulajdonosaként ahhoz, hogy nemzetközi szinten is patinás bluesklubjává fejlessze ki a klubot és három évvel ezelőtt át tudjam venni ezt az intézményrendszert – ecsetelte a jelenlegi tulajdonos, s hozzáfűzte, hogy azért tekint a Mojóra mint intézményrendszerre, mert nem csupán koncerthelyszín, nemcsak egy kocsma, illetve pub, de ha azt nézzük, hogy harminc év egy emberi életnek az egyharmada, egy cég és a jogfolytonosság szempontjából és a folyamatos működéséből adódóan zenés szórakoztató központként Közép-Európa legerősebb klubjává nyilvánították, amely éttermet is üzemeltet. Árokszállási egyben kihangsúlyozta, hogy nemcsak az egykori tulajdonos, hanem ő saját maga is, mindössze egy irányelvet ad a működéshez, s ezt a klub munkatársai viszik tovább, de a Mojót az ide látogató emberek tették azzá, amivé kinőtt az elmúlt három évtized alatt. Mert az elmúlt harminc év egy olyan szórakoztató központot varázsolt maga köré, hogy az emberek szeretnek idejárni, s a mai napig is a vendégek teszik naggyá a Mojo klubot.

– Ezért először is a közönségnek szeretném meghálálni, és az összes tisztelet az övéké, hogy kitartottak ez mellett a klub mellett és látták, s most is látják az elképzeléseket, s a folytonosságra törekszenek – emelte ki Árokszállási, s elmondta azt is, hogy lényegében most is abban a helyzetben van a klub, mint megnyitásakor, azzal a különbséggel, hogy a koronavírus-járvány miatt akaratunk ellenére bezárnak minket. Ennek ellenére a tulajdonos megjegyezte, hogy kitartanak és tartsák magukat és a klub tiszteletben tartja a jelenleg hatályban lévő óvintézkedéseket, folytatják a tevékenységüket, a koronavírus-járvány ideje alatt senkinek sem mondtak fel.

Az elmúlt három év alatt a szórakozóhelyen jelentős újításokat eszközöltek ki, de ezeket az ide látogatók csak közvetve észlelhetik. Elvégezték a klubnak helyet adó épületnek a szigetelését, lecserélték a nyílászárókat, megoldották a klub fűtését, illetve a nyári hónapokban a hűtését, ezenkívül pedig egy modern konyhát is kiépítettek, valamint az ételválasztékot is kibővítették. A közelmúltban egy korszerű tornácot is kiépítettek, de a legnagyobb kihívás a világítótestek beszerzése volt, melyek kiválasztásánál odafigyeltek arra, hogy ezek ne üssenek el a hely patinás hangulatától.

Árokszállási elmondta, a Mojo klub eddig esti szórakozóhely volt, de az ebből a napszakból eredő bevétel az állam által elrendelt óvintézkedések miatt teljes egészében kiesett. A tulajdonos elmondta, hogy ennek ellenére nem gondolkoznak abban, hogy a Mojo étterem legyen, hanem csupán az ételkínálatukat bővítették, s így a szórakozóhely délelőtti életét is megpróbálták felpezsdíteni, valamint ebédet is adni a vendégeknek. Ennek érdekében vezették be a levesből, főételből, salátából és desszertből álló napi ajánlatát, ami egyre inkább közkedveltebb a vendégek, illetve a házhoz rendelők körében.

– Szeretik a Mojo főztjét, mindent, ami mesterséges, kidobtak a Mojóból, mert megnyitásakor nem voltak ezek a műételek, s így a Mojo a nagymama konyháját részesíti előnyben, s mi is úgy készítjük az ételeinket. Hagyományos, házias ételek ezek „nagymama konyhájából” – magyarázta a tulajdonos, s elmondta azt is, hogy az úgynevezett pubételek, pizzák listáját is kibővítették. Tökéletesítették a pizzatészta receptjét, bevezették a lasagne-t, de tépett szaftos malacfalatokat, BBQ bordákat is rendelni lehet.

Árokszállási Imre beszélgetésünk végén elmondta, hogy amennyiben a körülmények is megengedik, a tavaly elmaradt és az idén szerény keretek között megrendezett születésnapi bulit egyszerre szeretné megrendezni neves zenekarok fellépésével, és kihangsúlyozta, hogy ez a rendezvény óriásit fog szólni.