2024. április 18., csütörtök

Faültetési akció Csantavéren

A Hunyadi János Általános Iskola mögötti területre új facsemeték kerültek

Faültetési akciót szervezett szombaton a csantavéri helyi közösség. Annak keretén belül mintegy 330 fűzfacsemetét helyeztek ki a Hunyadi János Általános Iskola mögötti területen. Az akcióról András Gyuricsin Attila, a csantavéri helyi közösség tanácselnöke számolt be lapunknak.

– A Vajdasági Erdőgazdálkodási Közvállalatnál sikeresen pályáztunk a facsemetékre. A közvállalat szakemberei kijöttek az ültetés helyszínére és a talajvizsgálat során úgy mérték fel, hogy a talajvíz miatt arra a területre a fűzfa ültetése lesz a megfelelő, mert az vízigényes fajta. Összesen 330 fát ültettünk el – mondta a tanácselnök.

Mint azt András Gyuricsin Attila elmondta, az iskola mögötti terület eddig üresen állt, és nem volt megfelelően karbantartva.

– Az iskola mögötti rész gazos volt, a szemét pedig gyülemlett. A faültetési akción keresztül rendeztük ezt a területet. Ezentúl ott törődni kell a fákkal, így folyamatosan rendezett lesz. A későbbiekben az óvodások és az iskolások játszhatnak majd ott, a pedagógusok pedig foglalkozásokat tarthatnak nekik – részletezte.

Az akcióban a gyerekek is részt vettek.

– A biológiatanár kíséretében jöttek el a kisdiákok, ugyanakkor egy-két vállalkozó is segítette a munkát, akárcsak a falu vezetősége és a környékbeli polgárok. Mondhatni rekordidő alatt készek lettünk, reggel nyolc órakor kezdődött a munka és 11 órára már be is fejeztük. A résztvevők szörpöt, ásványvizet és lángost kaptak, az iskolában pedig teát főztek azoknak, akik fel szerettek volna melegedni – nyilatkozta András Gyuricsin Attila.

A helyi közösség tanácselnöke hangsúlyozta, hogy Csantavéren már korábban kialakult egy csapat, amely a falu fásításával, parkosításával foglalkozik.

– Egyre többen kapnak kedvet ezekhez az akciókhoz és csatlakoznak, így a fiataloknak lehetőségük van megismerkedni ezzel a szemlélettel. A jövőben is folytatni szeretnénk ezt a tevékenységet, ha pályázat nem is lesz rá, egyes vállalkozók mindig megtalálják a módját az ilyen ötletek támogatására – mondta András Gyuricsin Attila.