2024. március 28., csütörtök

Életet ajándékoztak

Szombaton véradási akciót tartottak Szabadkán

A Vöröskereszt szabadkai helyi szervezete, a Szabadkai Közkórház vérellátó osztályával együttműködve, szombaton véradási akciót szervezett Szabadkán, a Galleria Hotel átriumában. Az akció részleteit Sebők Zsolt, a szabadkai Vöröskereszt munkatársa ismertette lapunknak.

– A Szabadkai Közkórház vérellátó osztályával közösen úgy döntöttünk, hogy az idei évben a két hagyományos véradási akciónk, a Humánus szombat és a Humánus karácsony, mellé még két ilyen akciót szervezünk. Az egyik akciót ősszel szerveztük, amelynek jelmondata: Ébreszd fel a szíved! A mostani tavaszi akciónknak a jelmondata pedig: Ajándékozz életet! A koronavírus-járvány miatt drasztikusan leesett a véradások száma. Ezért döntöttünk úgy, hogy két újabb akciót iktatunk be a véradó naptárunkba. Tisztában voltunk azzal, hogy a mai napon nem lesz tömeg. Ebben bizonyára a válságstáb hétvégi szigorításai is közrejátszanak. A véradásainkon általában valamivel többen szoktak lenni, mint amennyien ma eljöttek – nyilatkozta Sebők Zsolt, és hozzátette, hogy egyetlen véradással három ember élete menthető meg, így minden egyes véradónak örülnek.

A Vöröskereszt munkatársától megkérdeztük, hogy az a személy, aki megkapta a koronavírus elleni védőoltást, adhat-e vért?

– Ennek megvannak a pontos szabályai. Azok akik a Pfizer-BioNTech vagy a kínai Sinofarm vakcinát vették fel, azok azonnal adhatnak vért, míg azok, akik az AstraZeneca vagy a orosz Szputnyik vakcinát vették fel, azoknak két hetet várniuk kell a véradással – válaszolta kérdésünkre Sebők Zsolt.

Az akción több első véradó is megjelent, ilyen volt a tizennyolc éves Ivana Kopunović is.

– Még mielőtt betöltöttem a 18. életévemet, szerettem volna vért adni. Miután nagykorú lettem, megvártam az első véradási akciót, és eljöttem. Izgalmas volt az első alkalom. A Vöröskereszt munkatársai segítőkészek és nagyon kedvesek voltak. A véradás után nem éreztem semmilyen gyengeséget vagy rosszullétet. Ez egy olyan cselekedet, amellyel életeket lehet megmenteni. Úgy gondolom, hogy mindenkinek, aki csak tud, vért kell adnia, hogy ilyen módon is segítsen másokon – mondta Ivana Kopunović.

Peđa Ivović viszont már évek óta rendszeresen megjelenik a véradási akciókon.

– Elsőként tizennyolc évesen adtam vért. Középiskolás korom óta vagyok a Vöröskereszt önkéntese, így már kiskorúként nagyon vártam az alkalmat, hogy vért adhassak és ezzel megmenthessem valakinek az életét. Ez a mostani a tizenhatodik alkalom, hogy vért adtam. Mindig eljövök, ha van ilyen akció. De miért is ne jönnék? Hiszen csak egy kis időt kell mindössze szakítani rá, és nem jelent nagy megterhelést. Mindenki, aki szeretne vért adni, és lehetősége van rá, vért kell hogy adjon – hangsúlyozta Peđa Ivović.