Az összetűzés katasztrófa lenne! A külpolitikának eme klasszikus igazsága ismét polgárjogot nyert, azzal, hogy az amerikai politika irányítását Joe Biden vette át. Ez az elv bonyolultabbá teszi az amerikai külpolitikát. De kiküszöböli azt, ami eddig kiismerhetetlenné, sőt szeszélyessé, néha veszélyessé, a világgal szembeszálló lépéseket szülővé tette ezt a politikát. Miről is van szó?
Ünnepi hangulat szülte túlzás az, amikor Biden ilyen jelentőséget tulajdonít győzelmének: „Amerika napja ez. A demokrácia napja. A történelem és a remény, a megújhodás és az eltökéltség napja... Nem egy jelölt győzött, hanem egy ügy, a demokrácia”. De az tagadhatatlan, hogy győzelme nagy változást hoz odahaza és a világban egyaránt.
Egyelőre ennek hatása jobban érződik az Egyesült Államokban. Biden ugyanis radikálisan megváltoztatta az ország politikáját és magatartását. Két téren rögtön megtett lépéseivel. Elsősorban megváltoztatta az eddigi nemtörődöm viszonyt napjaink egyik központi problémája, a koronavírus-járvány iránt. Trump ugyanis nem tulajdonított nagyobb jelentőséget ennek. Nem gondatlanságból, hanem abból a meggyőződésből, hogy minden megszorítás árt a gazdaságnak. Biden viszont megpróbál szembeszállni a vírussal. Elrendelte a kötelező maszkviselést a repülőgépeken, vonatokban és buszokban. Elrendelte a tesztelést a repülőtereken és a karantént az érkezők számára.
Még radikálisabb változást hozott a migránspolitikába, öt fontos intézkedésével. 1. Leállította a falépítést Mexikó felé. 2. Törölte a néhány ország polgárai ellen kimondott belépési tilalmat. 3. Eltiltott minden különbségtevést a polgárok között. 4. Leállította az illegális bevándoroltak elleni hajszát és a deportálásokat. 5. Programot dolgozott ki a migránsok gyerekeinek felkarolására.
A külpolitika azonban bonyolultabb, s ez már a hidegháború idején látszott. Az egyik oldalon ott volt a kiélezett viszony a két tömb között, azzal a tudattal, hogy az összetűzést mindenképpen el kell kerülni, mert az atomháború az emberiség végét jelentené. A másik oldalon a két szembenálló hatalom módot talált arra, hogy közösen intézzék a világ dolgait.
A rendszerváltás után nem sokáig tartott az, hogy Oroszország olyan állam, mint a többi. Még a NATO-val való együttműködés formáit is megtalálták. És a G7-ből G8 lett. De hamarosan felülkerekedett a NATO terjeszkedésének politikája és az orosz ellenállás a határai felé közeledéssel. Jöttek a szankciók, vámok és a fellépés most már nemcsak Oroszország ellen, hanem a közben fontos szereplővé vált Kína ellen is. És minden közös fellépés elmaradt, maradt csak az ellenségeskedés.
Ebben a helyzetben Trump nem a legjobban igazodott el. Részben szeszélyesebbé tette a külpolitikát. Az egyik nap már megindítja a hadihajókat Észak-Korea ellen, a másik nap kedvenc tárgyalófele lesz az észak-koreai diktátor, miközben Észak-Korea tovább folytatja rakétakísérleteit. Állandóan élezte a viszonyt Oroszországgal és Kínával, ahelyett, hogy az együttműködés formáit is ápolná. De főképp lemondott olyan dolgokat, amelyekkel a mai világközösség a problémák közös megoldásával próbálkozik. A nemzetközileg megkötött klímaegyezménytől a világ Európa bevonásával történő befolyásolásának olyan formájáig mint az atombomba terjedése ellen Iránnal kötött egyezmény. Kínával pedig vámháborút kezdett, abban a korban, amikor már nehéz megállapítani, hogy a kínai áruban mennyi az amerikai, és az amerikai áruban a kínai.
Biden külpolitikája most van alakulóban, így még nem elég világos, hogyan oldja meg azt a problémát, hogy Kína és Oroszország ellenség vagy legalább vetélytárs, közben a helyzet sok esetben együttműködést követel meg. Egyelőre annyi látszik, hogy hivatalba lépése után gyorsan telefonkapcsolatot teremtett mindkét ország államfőjével. És megegyeztek abban, hogy az összetűzés katasztrofális lenne, tehát nem szabad túlságosan kiélezni a helyzetet. De hogyan egyeztethető össze, hogy Biden Afganisztánban és Szíriában feladja azt, amit Trumpnak csak a takarékoskodás diktált, de ugyanakkor szorosabb együttműködésre lép Oroszországgal? Hogyan evickél ki abból a helyzetből, amelyet Trump a vámokkal teremtett?
A szankciókkal alakuló helyzet már ízelítőt ad abból a bonyolultságból, amit az eddigi gyakorlat teremtett. Biden ugyanis fenntartotta azt, amit Oroszország ellen Krím bekebelezése és Navalnij bebörtönzése miatt vezetett be. Ugyanakkor nem fogadta el a parlament javaslatát, hogy újabb szankciókkal akadályozzák meg az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat 2 kőolajvezeték építésének befejezését. Mert a helyzet mindig bonyolultabb, mint első pillanatra tűnik. A kőolajvezeték elsősorban nyugat-európai érdek. És minden intézkedésnél leegyszerűsítés helyett látni kell a helyzet egész bonyolultságát.
Ugyanakkor a szankciók kérdésénél látható legvilágosabban, hogy az új gyakorlat mennyivel más, mint Trumpé. Trumpnál ugyanis a szövetségesség fokát az határozta meg, hogy mennyi fegyvert vásárolt. És évtizedes sértődöttséget is hajlandó megbocsátani, csak fegyvervásárlást kell ígérni. Ezért történhetett meg, hogy Navalnij bebörtönzése miatt szankciókkal sújtották Oroszországot, ugyanakkor semmit sem tettek Szaúd-Arábia ellen, pedig ott nem bebörtönözték, hanem megölték az ellenzéki újságírót, még a holttestét is eltüntették. Most viszont Bidennek egyik első intézkedése volt, hogy nemcsak szankciókkal sújtotta Szaúd-Arábiát a gyilkosság miatt, hanem beszüntette a fegyverszállítást és a Jemenben folytatott háború támogatását.
