2024. március 28., csütörtök

Kon: A tömeges oltás jelenti a megoldást

Olyan helyzetben vagyunk, amikor nincs választásunk – jelentette ki a Prva televíziónak adott interjújában dr. Predrag Kon epidemiológus és a válságtörzs tagja, írja a B92 hírportálnak. Szerinte meg kell találni, hogyan akadályozható meg a vírus terjedése, és akkor az egészségügy is fellélegezhet.

– Előzetesen minimum hét napra kiterjedő teljes bezárást kértünk. Jelenleg ez tovább növekszik és mostanra már tíztől tizennégy nap a minimum – tette hozzá Kon.

Kiemelte, hogy a vírus mindenhol jelen van és egyszerűen lehetetlen megállítani szigorú járványügyi intézkedések meghozatala nélkül. Hozzátette, hogy nyilvánvalóan lesznek illegális gyülekezések, de reményei szerint nem túl nagy mértékben. Véleménye szerint a tömeges immunizáció jelenti a megoldást, de ezidáig nagyon kevés fiatal vette fel a védőoltást.

– Számunkra fontos a fiatalok védelme is. Ebben a helyzetben szeretnénk a pénzt és az életet is, ezt teljes mértékben megértem, de most nincs választás – mondta Kon.

Azt is hozzátette, hogy az előző hétvégén bevezetett intézkedések biztosan hoztak eredményeket, csupán azok még nem vehetőek észre.

– Az általunk ajánlott szigorítások rendkívül súlyosak, de muszáj ezt megtennünk, mivel a rendszer az összeomlás szélén áll. Eljött az idő, amikor nem viselkedhetünk rugalmasan – jelentette ki Kon.

Goran Vesić Belgrád polgármesterhelyettese ugyanakkor kifejtette, hogy a jelenlegi helyzet nem csak egészségügyi, hanem gazdasági válság is.

– A városi önkormányzat álláspontja továbbra is az előírások szigorú betartása és az immunizáció minél nagyobb mértékű végrehajtása, hogy minél előbb kilábaljunk ebből a válságból – mondta Vesić.

Az ellentétek ellenére mindenesetre Vesić és Kon is egyetértenek abban, hogy az immunizáció jelenti az egyedüli megoldást.