2024. április 19., péntek

Kiemelt pápai figyelem a magyarok iránt

Ferenc pápa történelmi iraki látogatásáról hazatérőben, március 8-án árulta el a repülőgépen vele utazó újságíróknak, hogy az idén Budapestre látogat az 52. Eucharisztikus Világkongresszusra. Ő fogja cerebrálni szeptember 12-én, vasárnap a zárómisét, a Statio Orbist, hacsak a koronavírus ismét közbe nem szól. Az esemény ugyanis a járványhelyzet miatt már egy éve halasztódik, és csak a mindenek tudója mondhatná meg, hogy végül élőben vagy – elsőként – online formában tartják-e meg.
Nem szokványos a részvételről szóló pápai döntés, a XX. század eleje óta a Szentatya legtöbbször pápai legátus által képviselteti magát az Oltáriszentséget középpontba állító, korábban kétévente, a második világháború után általában négyévente megtartott, világeseménynek számító legnagyobb katolikus rendezvényen. Legutóbb huszonegy évvel ezelőtt, a római Világkongresszuson vett részt személyesen Szent II. János Pál pápa, s mivel a katolikus egyház feje valójában Róma püspöke, ezért igazából az lett volna a meglepő, ha nem lett volna ott a Rómában zajló „Oltáriszentség-ünnepen". Előtte három évvel a Lengyelországban tartott (wroclawi) Nemzetközi Kongresszust is megtisztelte jelenlétével a lengyel származású pápa, de ezen sem fog meglepődni senki.
Az olasz családból származó latin-amerikai Ferenc pápának a március 8-án közölt döntését éppen ezért az egyházfő kiemelt figyelmének jeleként foghatják fel a magyar katolikusok. Ne feledjük, hogy Róma püspöke két évvel ezelőtti romániai látogatásakor a jelenleg legtöbb zarándokot vonzó magyar kegyhelyen, a székelyföldi Csíksomlyón is szentmisét mutatott be.