2024. április 18., csütörtök

Súlyos rablás Bácsföldváron

Az óbecsei rendőrség letartóztatta J. A.-t (21) rablás elkövetésének megalapozott gyanújával – írja a 021.rs hírportál.
A gyanú szerint az éjszaka folyamán megpróbált pénzt lopni egy harminchét éves bácsföldvári illetőségű személytől, annak házában.
J. A. a gyanú szerint megütötte áldozatát, majd a bejárati ajtóhoz vonszolta. A szerencsétlen háztulajdonos karját összevagdalták a dulakodás következtében lehullott üvegcserepek. A gyanú szerint J. A. ezt követően ellopott az udvarból egy láncfűrészt és elmenekült.
A rendőrség hatékony közbelépésének köszönhetően a rablásra gyorsan fény derült és a gyanúsítottnál meg is találták az ellopott láncfűrészt, amit visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának.
J. A.-t ezt követően 48 órás letartóztatásba helyezték, majd ezután az óbecsei ügyészség előtt fog felelni tettéért.
Még egy húsz éves személy ellen is feljelentést tesznek, akivel szemben az a gyanú áll fenn, hogy J. A. bűntársaként részt vett a bűncselekményben.