2024. március 28., csütörtök

A kínai védőoltást választja Aleksandar Vučić

Csütörtökön, vagy pénteken veszi fel a védőoltást Aleksandar Vučić, mégpedig Merošinia vagy Žagubica helységekben, Dél-Szerbiában.

A kínai vakcinát fogom felvenni, jelentette ki a szerb államfő a Pink televíziónak.

Úgy értékelte, a mai körülmények között csak az az ország számíthat fényesebb jövőre, amely a katonaság és a gazdaság fejlődése mellett az egészségügyet támogatja legelsősorban.

Aleksandar Vučić megjegyezte, a legnagyobb megelégedéssel tér vissza közel-keleti látogatásáról, ahol a tárgyalások révén nagyon jó perspektívák nyíltak meg az ország előtt.

Amint arról korábban hírt adtunk, sokakban keltett pánikot és negatív hangulatot az Európai Unió azon bejelentése, miszerint csak azokat a védőoltásokat ismerik majd el, amelyeket az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség is engedélyezett.

Ezzel kapcsolatban az államfő igyekezett megnyugtatni a polgárokat, és kijelentette, ezek után ő maga csakis a kínai védőoltást veszi fel.