Egy öt órán át tartó ülésen vett részt, ezért alig sikerült a megbeszélt napon nyélbe ütni a beszélgetést. A tartományi kormány épülete felé haladva, a fotóriporterrel arról beszéltünk, vajon teljesen szokásosnak számítanak-e az efféle maratoni gyűlések egy újonnan kinevezett vajdasági tisztségviselő mindennapjaiban? S hogyan lehet ehhez hozzászokni, türelemmel bírni? A vártnál jóval hosszadalmasabbra sikerült tanácskozás után teljesen logikusnak tűnt, arról fogom megkérdezni elsőként Mackó Zsuzsanna tartományi oktatási, jogalkotási, nemzeti közösségi altitkárt, honnan érkezett éppen vissza irodájába, miről tárgyaltak.
– A középiskolai beiratkozási tervet kellett egyeztetnünk a minisztériummal. Nem először veszek részt ilyen ülésen, csak altitkárként voltam azon első alkalommal, de valahányszor tettem, mindig ugyanolyan hosszú, táblázatok áttekintésével járó, részletes munkát igénylő, kimerítő élménynek számított. Olyannak, amelynek az elején nem lehet tudni, meddig húzódik majd el.
Rátérve látogatásunk konkrét okára, az említett tisztségre való kinevezésre, az érdekelt bennünket, milyen kihívást látott abban, miért vállalta el. Válaszában az altitkár rámutatott arra, hogy nem töprengett rajta, esetleg nemet mondjon, mert úgy érezte, az eddigi munkájának a „megkoronázásáról” van valamiképpen szó.
– Azt hiszem, nagy megtiszteltetésnek is számít ez, hiszen a korábbi munkámnak az értékeléseként éltem meg a felkérést. Tizenkilenc éve foglalkozom a kisebbségi oktatásnak és a kisebbségi jogoknak a kérdésével a tartományban. Az altitkári pozíció azt is jelenti természetesen, hogy a meghatározott témaköröknél olykor tágabb, szélesebb területeket is „be kell járni”, figyelembe kell venni a siker érdekében. A vajdasági diákoknak megfelelő körülményeket kell szavatolnunk az oktatáshoz, ez nem változott, viszont altitkárként már minden vajdasági diák helyzetével foglalkoznom kell, nem kizárólag a kisebbségiekével, noha az továbbra is hangsúlyos marad esetemben – magyarázta Mackó.
Mivel már csaknem két évtizede dolgozik ezen a területen, teljesen természetes, hogy felmerült a kérdés, milyen változásokat tapasztalt ez alatt az idő alatt.
– Az idő, sajnos, nem nekünk dolgozik, az a megfigyelhető tendencia, hogy évről évre nehezebbnek számít a kisebbségi tagozatoknak a fenntartása, egyre több kihívással kerülünk szembe ezen a téren. Nehezebb elérni, hogy minden gyereknek biztosítani tudjuk, olyan szakot válasszon, amilyet szeretne, hogy helyet tudjunk biztosítani számára a diákotthonokban. Folyamatosan központosítják az adatbázisokat is, nekünk pedig fontos például a hivatalos nyelvhasználatnak a szavatolása mindenütt. Ez úgyszintén akadályokba ütközik olykor az említett központosítás miatt. Ez ellen is folyamatosan tenni kell, tennünk kell azért, hogy a rendszerben mindenütt tudomásul vegyék, Vajdaságban több nyelv van hivatalos használatban, s élhessenek is vele az emberek – tudtuk meg.
Az elmúlt 19 év arról szólt, hogy egyre kevesebb lett a magyar diák. Arra kérdeztünk rá, hogyan lehet, hogy mindez nem pesszimizmussal tölti el az embert. Mackó Zsuzsanna közölte, a tendencia adott, annak ismeretében lehet viszont tenni valamit. Minden kis sikernek örül az ember, tette hozzá. Megjegyezte, hogy ezek nemcsak saját sikerei, hanem csapatának sikerei is, akikkel folyamatosan együtt dolgozott. Mint mondta, partnerei most is ugyanúgy vannak, együttműködik a Magyar Nemzeti Tanáccsal, az iskolákkal, községekkel, Vicsek Annamária oktatásügyi államtitkárral, mindenkivel, akinek köze van tisztségéből adódóan ezekhez a kérdésekhez. A visszajelzések teljesen pozitívak.
A célkitűzések között szerepel a vajdasági magyar diákok helyzetének javítása, az oktatás körülményeinek modernizálása, az iskolák felújítása is. Arra is rákérdeztünk, hogy egy ilyen megbízatás mellett mennyi idő jut az embernek saját magára.
– A pandémia kitörésekor, az otthoni munkavégzés idején, egy továbbképzésre jelentkeztem, a
Károli Gáspár Református Egyetem magyar mint idegen nyelv kurzusára. Elégedett vagyok azzal, hogy az új munkamenet mellett jut időm például arra, hogy ezen továbbra is részt vegyek, s olyan témában szerezzek új tudást, amelyet aztán a munkám során is sikeresen kamatoztathatok. Az aktívan eltöltött szabadidő híve vagyok, így ennek a ténye máris örömmel tölt el.
