2024. április 19., péntek

Interkulturalizmus és diszkriminációellenesség

A romák helyzetének javítását célzó projektről

Pénteken tartották meg az Interkulturalizmus és diszkriminációellenesség Szabadkán elnevezésű projekt zárókonferenciáját, amelyen a projekt ideje alatt, vagyis az elmúlt másfél évben a romák felzárkóztatása és az elfogadás érdekében elvégzett munkát összegezték a résztvevők. A projektet Szabadka Város önkormányzata valósította meg a Roma Edukáció Központtal. A projekt teljes költsége 65 430 euró volt, aminek legnagyobb részét, 58 ezer eurót az Európai Unió biztosította, míg a fennmaradó összeget Szabadka Város finanszírozta.

A Városháza dísztermében megrendezett zárókonferenciát megelőzően Stevan Nikolić, a projekt asszisztense számolt be a munkáról.

– A városnak már van stratégiája a romák inklúziójára vonatkozóan, és igen élénk a különböző területek közötti együttműködés. Ez jó alapot adott ahhoz, hogy még inkább mobilizáljuk azokat a területeket, amelyek kapcsolatban állnak a romák inklúziójával. A programjainkba minden korosztály tagjait igyekeztünk bekapcsolni. A projektben részt vett öt általános iskola, amelyekbe nagy számban járnak roma gyerekek, emellett a helyi közösségeket, valamint a nemzeti közösségek képviselőit. A programokban részt vevő általános iskolák esetében azt szerettük volna elérni, hogy a diákok és a tanáraik beszéljenek a különbözőségekről. Ennek érdekében párbeszédet kezdeményeztünk a gyerekek között, ugyanakkor egy rajzpályázatot hirdettünk számukra, amelyen négyszáz gyerek vett részt, és amelynek címe Az én városomban emberek élnek volt. A projektben részt vevő iskolák annak érdekében, hogy a beérkezett pályaműveket és az egyéb oktató-nevelő anyagokat megfelelő módon tudják prezentálni, interaktív táblát és projektorokat kaptak. Emellett a tanárok edukációjára is igyekeztünk figyelmet fordítani – fogalmazott Stevan Nikolić, aki azt is elmondta, hogy elkészült egy interkulturális szótár, amely oktatási segédanyagként szolgál, de egy többnyelvű hírlevelet is kiadtak Mozaik címmel.

Stevan Nikolić elmondása szerint azokban a helyi közösségekben, amelyekben roma polgártársaink élnek, olyan testületeket hoznak létre, amelyek a nemzetek közötti kapcsolatokra fókuszálnak, és igyekeznek jobbá tenni az ott élők helyzetét. Niklolić kifejtette, a roma közösséget sikerült mobilizálni, és ők már ki is választották azokat a személyeket, akik küldöttek lesznek ezekben a testületekben.

A konferencián Szabadka Város képviseletében Miloš Nikolić, a városi tanács tagja köszöntötte az egybegyűlteket

A konferencián Szabadka Város képviseletében Miloš Nikolić, a városi tanács tagja köszöntötte az egybegyűlteket

– A projekt számos pozitív visszajelzést kapott. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy kialakítsunk egy interkulturális szellemiséget. Az inklúzió az egész országban fontos szerepet kap, a politikum meghozta az ezzel kapcsolatos döntéseket, és nekünk kell ezeket a gyakorlatba átültetni. Meg kell tanulnunk tisztelni egymás hagyományait, a különbözőségeket. Tisztában vagyunk vele, hogy ehhez hosszú időnek kell eltelnie, de folyamatosan beszélnünk kell róla. Az anyagi eszközöknek természetesen nagy szerepük van az inklúzióval kapcsolatos projektek megvalósításában, de nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy az ember az, aki elindítja a folyamatokat, és aki változtathat a helyzeten – fogalmazott Stevan Nikolić.