2024. április 19., péntek

Orbán: a regisztrálás és az oltás az egyetlen út

A regisztrálás és az oltás az egyetlen út, amely kivezet a mostani nehéz helyzetből – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban a koronavírus-járványra utalva.

A kormányfő kifejtette: kevesebb, mint 24 órát töltöttek Izraelben, fontos tárgyalásokat folytattak, „erről majd máskor". Izraelben láthatta az újrainduló, járvány utáni élet jeleit, láthatta a teraszokat, a kinyitó éttermeket, a nekilendült gazdasági életet – közölte.

Hangsúlyozta: az eszköz, amellyel mindezt elérték, az oltás, a vakcina. A regisztrálás és az oltás az egyetlen út, amely kivezet a nehéz helyzetből – tette hozzá.

A miniszterelnök kiemelte: „Izrael állam világbajnoki címre tör", a leginkább átoltott ország ma a világon.

Azt mondta: „mi is szeretnénk előkelő helyet elérni Európában", de ehhez az kell, hogy vakcinaszállítmányokat szerezzenek, az állampolgárok pedig akarjanak kikerülni ebből a nehéz helyzetből, ami a regisztrációval és az oltással lehetséges.

„Ez a jeruzsálemi út leckéje" – zárta szavait Orbán Viktor.