2024. április 20., szombat

A Szabadság és Igazság Pártja megsértette az ártatlan áldozatok emlékét

A Szabadság és Igazság Pártja támadást intézett az ártatlan áldozatok emlékének ápolása ellen, valamint megingatja a nemzeti közösségek kölcsönös viszonyát – állapítja meg a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezete ma közreadott közleményében, melyet a VMSZ városi szervezetének elnöke, Vicsek Annamária írt alá.

A közlemény szerint az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett embereknek emelt emlékmű a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezetének kezdeményezése volt, annak elfogadása pedig teljes egészében megegyezett a városi önkormányzatnak hatályban lévő, az emlékművek felállításáról és karbantartásáról szóló intézkedéseivel, valamint a háborús emlékművek törvényével is.

Miloš Vučević polgármester az ellenzéki pártok minden támadása ellenére támogatásáról biztosította az emlékmű felállításának tervét. A Szabadság és Igazság Pártjának állításával ellentétben a tervek szerint az emlékműre nem kerül fel az áldozatok névsora, hanem

A tények elferdítésével a Szabadság és Igazság Pártja politikailag manipulálja az adatokat, mint például azt is, hogy az emlékmű 160 millió dinárba került volna. Az igazság az, hogy erre a célra a városi költségvetés 2,4 millió dinárt irányzott elő.

Mindezen tények azt támasztják alá, hogy a Szabadság és Igazság Pártja, a nevében foglaltakkal ellentétben nem hajlik sem a szabadságra, sem az igazságra. A munka és az alkotás helyett inkább egy morális értéket, ebben az esetben az ártatlan áldozatok emlékére szánt emlékművet igyekszik bemocskolni.

A VMSZ újvidéki szervezete közleményében háláját fejezi ki Miloš Vučević polgármesternek az áldozatok hozzátartozóinak fájdalma iránt kifejezett megértéséért. A támogatása ellengedhetetlen a városban élő nemzeti közösségek egymás közti kapcsolatának erősítésében.

A VMSZ újvidéki szervezete követeli a Szabadság és Igazság Pártjának városi szervezetétől, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a több mint ezer ártatlan áldozat családjától, akik hét évtizedet várnak arra, hogy a város az ő fájdalmukat is elismerje.