2024. április 19., péntek

A nyílászárócserét is finanszírozza az állam

Csak az idén tizenötmillió euró jut energiahatékonysági támogatásokra

A jelek szerint a megújuló energiaforrásokról szóló, most készülő törvény és az energiahatékonyság kérdéseit rendező jogszabály módosítása olyan megoldásokat hoz, melyek alapján az állam is segíti majd a polgárok takarékos energiafelhasználását.

– Nemcsak az ipar és a gazdaság energiahatékonyságát kell növelni, hanem azokét a háztartásokét is, amelyeknek eddig nem állt módjában ezzel foglalkozni. Ez pedig már az idén lehetővé válik. Legkésőbb júniusra megalakul az Energiahatékonysági Igazgatóság, ennek a kasszájába ömlesztjük majd át a minisztériumon belül már létező Energiahatékonysági Alap eszközeit. Nemcsak a költségvetésből származó, hanem a különféle nemzetközi szervezetektől és partnereinktől érkező pénzeket is az Igazgatóság fogja kezelni. Lesz elegendő anyagi eszköz a lakossági energiatakarékosság növelésére, és már folyik a felhasználási módozatok kidolgozása – közölte Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter. Az egyik lehetséges támogatási modellt részletesen ismertette.

– Vegyünk példának egy átlagos, 60 négyzetméteres lakást. Ha a tulajdonos ki szeretné cseréltetni a nyílászárókat, amihez körülbelül 1500 euró kell, akkor ezt az Energiahatékonysági Igazgatóság vissza nem térítendő támogatásként 25 százalékban finanszírozná, 25 százalékot pedig a helyi önkormányzat adna. A beruházás értékének másik felét maga a háztartás teremtené elő. Ez az egyik elképzelés, aminek valóra váltásával arra serkentenénk az embereket, hogy mielőbb kezdjék meg házuk, lakásuk szigetelését. A tömbházakban a lakóközösségek is kérhetnek segítséget az egész épület szigeteléséhez. Szabályzatokat, utasításokat írunk, és tárgyalunk a helyi önkormányzatokkal, hogy felmérjük a lehetőségeket. Külön program készül a legszegényebbek számára, hogy ők is kicserélhessék az ajtókat, ablakokat – vázolta a szaktárca terveit Mihajlović. Sürgősnek tartja a program megvalósítását annál is inkább, mert, mint mondja, a szerbiai háztartások ma négyszer annyi hőenergiát használnak fel, mint amennyit az EU országaiban elfogyasztanak. Egy erőmű egész évi termelése megy kárba, mert rosszak az ajtók, ablakok, vagy mert az egész épület szigetelése nincs megoldva. Az iskolák, óvodák és más kisebb intézmények nyílászáróinak cseréje már tart, most azonban a lakosságra irányul a minisztérium figyelme. Becslések szerint az energiahatékonyság növelésére szolgáló alapban az idén több mint 15 millió euró gyűlhet össze.