2024. március 28., csütörtök

Százharminckettőből kettő

A Városi Közigazgatás Felügyeleti és Ellenőrző Titkárságának hétvégi mérlege

Az elmúlt hétvégén szombat déltől hétfő reggelig az élelmiszerüzleteken, gyógyszertárakon és benzinkutakon kívül minden üzlet zárva tartott. Ezen időszak alatt a szabadkai Városi Közigazgatás Felügyeleti és Ellenőrző Titkárságának illetékesei 132 ellenőrzést hajtottak végre, írja a Subotica.com hírportál. A titkárságnak a válságstáb előírásainak megszegése miatt két esetben kellett intézkednie.

Fazekas Tibor, a Városi Közigazgatás Felügyeleti és Ellenőrző Titkárságának titkára a hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy az egyik esetben egy üzlethelyiségről van szó, amely a megengedett időn túl is nyitva tartott, míg a másik esetben polgárok gyülekeztek. Hozzátette, hogy az előbbi esetében egy autószerelő műhelyről van szó, amelyre a válságstáb intézkedéseinek figyelmen kívül hagyása miatt 150 ezer dináros büntetést szabtak ki. A polgárok gyülekezésével kapcsolatban a titkár elmondta, hogy ebben az esetben a titkárság munkatársai a rendőrséggel együtt intézkedtek. Mivel a polgároktól felvett adatok még feldolgozás alatt állnak, a titkár még nem tudta megmondani, hány polgár ellen indítanak eljárást. Fazekas Tibor arra kérte a polgárokat, hogy az elkövetkező időszakban felelősségteljesen viselkedjenek, valamint tartsák be a koronavírus elleni küzdelem minden intézkedését. Hozzátette, az elmúlt időszak megmutatta, hogy az ország többi önkormányzatához viszonyítva a szabadkaiak valóban fegyelmezettebben viselkednek.