2024. április 20., szombat

Júliusban vár a Róka Fest

A szervezők és az önkéntesek színes programokkal készülnek az idei fesztiválra

Tavaly a járványügyi helyzet miatt nélkülöznünk kellett a szabadkai és környékbeli fesztiválok legnagyobb részét. A rendezvények többsége átkerült az online térbe, ám voltak olyanok is, amelyeket módosított időpontban, korlátozott látogatószámmal tartottak meg. Tavaly a Róka Fest zenei fesztivált az utolsó pillanatban kellett lemondani, hiszen július közepén ismét szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezettek be. A szervezők úgy döntöttek, hogy nem hagyják kárba veszni a befektetett munkát és energiát. A fesztivál tervezett időpontján a Ludasi-tó partján található Róka-tanyát a bulizó fiatalok helyett a szervezők és az önkéntesek csapata foglalta el. A tanyán töltött öt napot arra fordították, hogy építsék és szépítsék a fesztivál helyszínét. Emellett a csapatépítésre és a különféle foglalkozásokra is jutott idejük. Az öt nap tapasztalatairól és az idei tervekről Hulló Zsófiát, a fesztivál fő szervezőjét kérdeztük.

– A Róka Festet a Iuventus Ventus Egyesület szervezi, amely már öt éve működik. Ez egy ifjúsági zenei fesztivál, amelyet a Róka-tanyán rendezünk meg. Abban különbözik a többi fesztiváltól, hogy csak fiatalok szervezik. A 2020-as évben az utolsó pillanatban le kellett mondanunk a rendezvényt. Több pályázatot nyert a fesztivál. Az egyiket a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi - Nemzeti Közösségi Titkárság hirdette meg. Mivel a járványhelyzet miatt nem tudtuk megvalósítani a Róka Festet, ezért úgy döntöttük, hogy ehelyett szervezünk egy tábort az önkéntesek számára. Öt napig a Róka-tanyán aludtunk, és különféle csapatépítő foglalkozásokat tartottunk. Ebben Horvát Barbara és Plavšić Anikó pszichológus is a segítségünkre volt. Ezenkívül dekoráltuk a Róka-tanyát is, a fesztivál helyszínét, hogy jobban fel tudjunk készülni a következő rendezvényre. Építettünk egy óriási, fából készült rókafejet. Úgy állítottuk össze, mint egy origamit. Nagyon szépen sikerült. Kifestettük a figurát, és meg is világítottuk. A következő Róka Festen lehet majd vele fényképezkedni. Ezenkívül felújítottuk a színpadot is. Az önkéntesekkel igyekeztünk minden olyan feladatot elvégezni, amelyekre a fesztivál ideje alatt nem jutna idő. Tartottunk egy zenei estet, hogy hangulatosabb legyen a tanyán való tartózkodás. Ezenkívül a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatta a rendezvényt – tudtuk meg Hulló Zsófiától.

A rendezvény megálmodója és fő szervezője emellett azt is elmondta, hogy a tervek szerint az idén megtartják a fesztivált. Tavaly sok jegyet sikerült eladniuk. Ezeket az idei Róka Festen is fel tudják majd használni a látogatók.

– Ha a járványhelyzet meggátolja a fesztivál megrendezését, akkor online fogjuk megtartani. Reménykedünk benne, hogy élőben is tudunk majd találkozni a fiatalokkal. A rendezvény helyszíne egy környezetvédelmi területen van, kint a szabadban. Úgy gondolom, hogy ennyi bezártság után jól fog esni, ha a szabad levegőn tartózkodva, betartva az előírásokat együtt lehetünk, barátkozhatunk, beszélgethetünk, szórakozhatunk. Az önkéntesekkel rengeteg színes programmal készülünk. A fesztivál keretében kiállításokat is fogunk rendezni. Több zenekar jelezte, hogy szeretne fellépni a Róka Festen. Az önkéntesekkel tavaly nyár óta készülünk, és építjük a csapatunkat, hogy egy szebb, jobb fesztivált tudjunk nyújtani az embereknek. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, akkor július 15-e és 17-e között fogjuk megtartani a fesztivált a Róka-tanyán – nyilatkozta lapunknak Hulló Zsófia.