2024. április 19., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Megismétlődik a csoda?

Ma este két találkozóval folytatódik a BL nyolcaddöntő-visszavágóinak sora, a viadal ezen szakaszának legparázsabb párharca is ma dől el. A PSG három hete a Nou Campban nem kevesebb, mint négy találattal válaszolt Lionel Messi tizenegyesére (1:4), a párizsiak gólterméséért természetesen Kylian Mbappé felelt, aki ma is ott lesz a Parc des Princes gyepén. A Barcának a komoly odavágós pofon után hajszálnyi esélye van a továbbjutásra, de ha valakinek, a katalánoknak érdemes az utolsó pillanatig reménykedni. Majdnem napra pontosan négy évvel ezelőtt történt ugyanis a BL utóbbi évtizedeinek egyik legemlékezetesebb fordítása, amikor a gránátvörös-kékek egy párizsi 4:0 után hazai környezetben 6:1-re verték a PSG-t, és 6:5-ös összesítéssel jutottak a negyeddöntőbe… Akkor Neymar két gólt vállalt a hajrában – apró különbség, hogy a brazil fenomén most a PSG-t erősíti, bár a legfrissebb hírek szerint még nem lesz bevethető állapotban hetek óta húzott hajlítóizom-sérülése miatt.

A másik esti meccset Liverpool helyett Budapesten rendezik, ahol az angol bajnoki címvédő Mersey-partiak kedvező helyzetben fogadják a Leipziget. Mohamed Szalahék az első, ugyancsak magyar fővárosban megtartott összecsapáson kétszer mattolták Gulácsi Pétert (0:2), így ma a Puskás Arénában igazán felszabadultan focizhatnak, még akkor is, ha néhány kulcsemberük (Van Dijk, Henderson, Firmino) továbbra sem bevethető. A másik részről, a Bikáknak ezúttal kötelező lenne megfékezni a Pool támadását, mert egy újabb bekapott góllal nem sok esélyük maradna – biztató jel viszont, hogy a három héttel ezelőtti vereség óta játszott négy mérkőzésükből csak egyen tudtak az ellenfelek betalálni Gulácsinak.

Löw távozik a német kispadról

A tavalyról idén nyárra halasztott Eb után nem folytatja munkáját a német válogatottnál Joachim Löw szövetségi kapitány. A német szövetség tegnap jelentette be, hogy a 61 éves szakember a kontinensviadal után távozik a Nationalelftől. Löw 2006 óta irányítja kapitányként a németeket, akikkel 2014-ben világbajnok, 2010-ben vb-bronzérmes lett. A szakvezető 2008-ban Eb-ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig a Konföderációs Kupán diadalmaskodott az együttessel. A német válogatott a nyári Eb-n a világbajnok franciákkal, a címvédő portugálokkal, valamint a magyarokkal szerepel azonos csoportban.