2024. március 29., péntek

Elfogták Belivuk utódját

A Dominikai Köztársaságban elfogták Nikola Vušovićot, akit azzal gyanúsítanak, hogy Veljko Belivuk bűnbandájának vezetését vette át Belivuk elfogása után.

Vušović ellen az Interpol vörös jelzésű elfogatóparancsot adott ki korábban.

Szerbia az elfogás után kérvényezte a bűnöző mielőbbi kiadatását.

Vušović egyébként a belgrádi Kavački klán tagjaként ismert. Korábban, 2010-ben már letartóztatták egyszer. Akkor Aleksandar Stankovićtyal együtt fogták el, aki a Partizan szurkolói csoportjának vezetője volt. Stankovićot 2016-ban a főváros egyik utcáján ölték meg.