2024. április 20., szombat
BAJNOKOK LIGÁJA

Ronaldóék az eredményt üldözik

Ma este (21 óra) két találkozóval veszi kezdetét a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő-visszavágóinak sora. Az első összecsapás eredménye alapján izgalmasabbnak ígérkező mérkőzést Torinóban rendezik, ahol a Juventus a Portót fogadja, amely három hete kisebb meglepetésre 2:1-re felül tudta múlni Cristiano Ronaldóékat. Akkor Taremi már az első percben vezetést szerzett a portugál gárdának, Marega pedig a második félidő legelején duplázta meg a hazai vezetést. Chiesa hajrábeli szépítése könnyen lehet, hogy kulcsfontosságú a mai meccs, illetve a továbbjutás tekintetében, hiszen a Juventus védelme hazai környezetben egyértelműen stabilabb, a hétvégi, Lazio elleni győzelem (3:1) előtt sorozatban hétszer nem kapitulált Szczesny… Ha ez most is összejön, most akár egyetlen villanás is elegendő lehet a Zebrák továbbjutásához.

A másik ütközetet Dortmundban rendezik, ahol a Borussia a Juvénél lényegesen kényelmesebb helyzetben várja a Sevillát. A sárga-feketék a duplázó Haaland vezetésével 3:2-re nyertek Andalúziában, így akár még egy kevés gólos vereség is belefér Edin Terzić fiainak. A meccsre való hangolódás tekintetében egyik csapatnak sem sikerült jól a hétvége. A Dortmund magyarázható, de fájó vereséget könyvelt el a nagy rivális Bayern ellen Münchenben, míg a Sevillának sokkal kellemetlenebb pofont kell elfelejtenie, hiszen a kiesőzóna elől menekülő Elche otthonában maradt alul. Az esetleges mai sikerrel mindkét gárda a bajnoki bukdácsolást, illetve a tabellán elfoglalt pozíciót is kozmetikázhatja, ezért egyértelmű, hogy motivált csapatok harcára lehet számítani.