2024. április 20., szombat

A B-tervet erősítették meg

Magyarország nem indít versenyzőt az Eurovíziós Dalfesztiválra, Szerbiát idén is a Hurricane képviseli, egy másik dallal

A minap debütált a Sanja Vučić, Ivana Nikolić és Ksenija Knežević alkotta Hurricane női trió Loco Loco című dala, amellyel Szerbiát képviselik az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. A rendezvény tavaly elmaradt, illetve online műsor keretében bemutatták ugyan a dalokat, de versenyzés nélkül (a Hurricane az Hasta la vista című dallal vett részt). A szervezők viszont eltökéltek abban, hogy idén megtartsák a fesztivált és erre vonatkozóan négy forgatókönyvvel, azaz tervvel készültek: az A szerint a versenyt hagyományos módon, korlátozások nélkül rendezik meg, de a járványügyi helyzet alakulására való tekintettel ezt még február elején elvetették; a B-terv volt az, hogy a fesztivált megközelítőleg szokásosan tartják meg, betartva viszont a másfél méteres védőtávolságot, és ezt a verziót most a hónap elején hivatalosan is megerősítették. Ezenkívül még két tervet fontolgattak: a C szerint a megmérettetést az utazási korlátozásokat figyelembe véve szervezik meg, ami azt jelenti, hogy azok az előadók, akik az érvényben lévő utazási szabályok miatt nem tudnak jelen lenni a verseny helyszínén, a produkciójukat saját országukban, felvételről adják elő; a D változat pedig az volt, hogy a rendezvényt helyszíni közönség nélkül tartják meg, a versenyzők a produkcióikat a saját országaikban, felvételről adják elő, de ezeket is elvetették. 

A pandémia miatt más változásokra is lehet számítani, az egyik szerint biztonsági okokból engedélyezik a felvételről szóló háttérvokálokat, csökkentve ezzel az érkező delegációk létszámát, de a résztvevő országokra bízzák, hogy ezzel élnek-e, vagy maradnak az élő fellépésű háttérvokálnál. A másik változás az lesz, hogy minden résztvevő produkciójáról készül egy előzetes felvétel, amelyet abban az esetben használnak fel, ha az adott előadó az esetlegesen érvényben levő utazási korlátozások vagy egészségügyi okok miatt nem tud jelen lenni az élő adások idején.

Az idei Eurovíziós Dalfesztiválra Rotterdamban kerülhet sor, miután 2019-ben a holland Duncan Laurence nyerte meg a versenyt Tel-Avivban az Arcade című dallal. Abban az évben képviselte Magyarországot másodjára Pápai Joci, akkor Az én apám című zeneszámmal, de nem jutott be a döntőbe. Magyarország tavaly már nem is indított versenyzőt és idén sem tér vissza, a Dal válogatónak immár nem ez volt a tétje.

A volt jugoszláv tagállamok közül Montenegró sem vesz részt az Eurovízión. Ők is 2019-ben versenyeztek legutóbb, de ezután azt tették közzé, hogy a sorozatos rossz eredmény miatt ebben az évben is kimaradnak. Továbbá nem küld versenyzőt Bosznia-Hercegovina sem, ők 2016-ban léptek fel utoljára, nemrég viszont megerősítették, hogy a közmédia rossz pénzügyi helyzete és a fesztivált szervező Európai Műsorsugárzók Uniója felé összegyűlt tartozásaik és annak következményeként kiszabott szankciók miatt idén sem vesznek részt a rendezvényen.

Ugyanakkor visszatérők is akadnak, Bulgária és Ukrajna, mindkét ország 2019-ben vonta vissza a szereplését, utóbbi a nemzeti válogató körül kialakult konfliktusok miatt, de most újból indítanának versenyzőket. Egyéni visszatérők is lesznek, például ketten is a Hurricane-ből, Sanja Vučić 2016-ban a Goodbye (Shelter) című dallal képviselte Szerbiát Stockholmban, Ksenija Knežević pedig népszerű apja, Nenad Knežević Knez oldalán háttérvokálozott 2015-ben, Montenegrót képviselve. Nagy valószínűséggel visszatér a szabadkai születésű Mladen Lukić is, aki 2018-ban a Sanja Ilić és a Balkanika formáció tagjaként, 2019-ben pedig Nevena Božović háttérénekeseként képviselte Szerbiát, ezúttal pedig a Hurricane vokalistája lesz. Vasárnap egyébként sajnos arról lehetett értesülni, hogy Aleksandar Sanja Ilić elhunyt a koronavírus szövődményeinek következtében.

Az öt alapító ország idén is automatikusan bekerül a döntőbe, az egyik Franciaország, amelyet Barbara Pravi, valódi nevén Barbara Pjević képvisel. Az énekesnő Párizsban született, a nagyapja viszont szerb.

A dalfesztivál tavalyi mottója az Open up, azaz Nyílj meg volt, és ez maradt idén is, immár új értelmezést is kapva. Új koncepciót kapnak viszont az ún. képeslapok, illetve azok a kisfilmek, amelyeket a dalok közt vetítenek. Idén a központi eleme egy kis ház lesz, amely a karanténra, az otthon töltött időre utal.

Ami az esélyeket illeti, a volt jugoszláv tagállamok közül Észak-Macedónia, Horvátország és Szlovénia vesz részt, de mivel az első elődöntőben lépnek fel, Szerbia ezekből az országokból nem várhat szavazatokat, mert a Hurricane a másodikban szerepel. Ami viszont leginkább érdekelte a dalfesztivál rajongóit, hogy a tavalyi nagy esélyes, a Little Big orosz szarkasztikus rave zenei csapat versenyzik-e idén. Sajnos nem, a hétfői nemzeti válogatón Oroszország Manizha Russian Woman című dalának szavazott bizalmat. A Little Big egy új videót jelentett meg és egy szomorú hírt is közölt, miszerint elhunyt egyik tagjuk, Anna Kast. Ami a dalfesztivált illeti, egyelőre a ciprusi versenyző körül forr a levegő, Elena Tsagrinou az El Diablo (Az ördög) című dallal vesz részt a műsoron, amivel felháborodást keltett, többen ugyanis keresztényellenesnek tartják. A közszolgálati műsorszolgáltatójuk ezzel szemben azt állítja, hogy a dal a jó és a rossz küzdelméről, valamint a Stockholm-szindrómáról szól. Ciprus már 1981 óta veszt részt a fesztiválon, de még sose nyert, a legjobb eredményük a második helyezés volt, de erre is 2018-ig kellett várniuk. Hátha épp egy ilyen botrány kell ahhoz, hogy győzzenek. Majd májusban kiderül.