2024. április 20., szombat

Az ingatlanforgalom meghaladta a 4 milliárd eurót

A tavalyi adatok szerint a Belgrád a vízen negyedben lehetett a legdrágább új építésű lakást vásárolni, ugyanis ott akár 9.600 eurót is elkérhettek érte négyzetméterenként. Ami a régi építésű lakások vásárlását illeti, ott a rekord összeg 4.500 euró volt négyzetméterenként, erre a tranzakcióra a belgrádi Péter Király utcában került sor.

A járvány komoly mértékben rendítette meg a világgazdaságot, és az ingatlanpiacon is lassulás következett be ennek következtében, amely a legkomolyabban az Egyesült Államokban fejtette ki a hatását.

A hazai ingatlanpiac ennek ellenére virágozni kezdett.

Nenad Đorđević Szerbiai Gazdasági Kamara Ingatlanközvetítők Csoportjának a tagja, az RTS reggeli műsorában elmondta, hogy a koronavírus szerencsére nem csökkentett a forgalmon, sőt, 10-15 százalékkal növekedett az új ingatlanok értéke, valamint 6-8 százalékkal a régieké. A forgalom folyamatos növekedést mutat, hiszen 2017-ben 3 milliárd; 2018-ban 3,6 milliárd; 2019-ben 4,1 milliárd és tavaly pedig 4,2 milliárd euró volt. Hozzátette, hogy ez amiatt is jelentős, mert a védőintézkedések és szociális távolságtartás miatt a lakásvásárlások száma csökkent.

Az országos átlag szerencsére a 9.600 eurótól jóval kevesebb. Szerbiában az új építésű házak négyzetméteréért átlagosan 1.300 eurót kell adni. A lakásvásárlások 60%-a Belgrádban történik.

A házakért a legtöbbet Dedinjén kértek, míg a legdrágább üzlethelyiség Újvidéken volt, ezért 11.000 eurót adtak négyzetméterenként. Mindezen túl a legdrágább garázst a Kopaonikon építették.

A szakember elmondta, hogy egyre nagyobb a tendencia az ingatlanokba fektetés területén is, hiszen a nemzeti tőke 70 százalékát ez teszi ki. A vásárlók sokszor befektetés céljából döntenek a lakásvásárlás mellett, hiszen kiadáskor többet is kaphatnak érte, mint a kamatokból a bankba történő helyezés esetén.