2021. július 28., szerda
GYŰRŐDÉSEK

Al-dunai vándorok nyomában II.

Keresztelő a Babakájnál

Kolumbán Lajos A Délvidéken és az Aldunán (1911) című könyvének vándorai, a késmárki polgári iskola diákjai közül – Czimbalmos Pali, Trombitás Gyula és Dobos Gyuri – apai kísérettel, Czimbalmos református lelkész és Dobos mérnök urak felügyelete mellett a verőfényes koranyári napsütésben a Tátra vidékéről az Al-Dunához utaztak. Ajándék volt ez a kirándulás, a kiváló tanulmányi eredmények jutalma. Miután az ifjak Aradon megkoszorúzták a magyar szabadságharc vértanúinak emlékművét, néhány napot Temesváron töltöttek, ahol az egykori Temesi bánság történetével ismerkedtek meg. Báziáson azonban a vasútnak vége szakadt, s a vándorok fölszálltak az igen előkelő Baross nevű személyszállító hajóra, hogy immár a habok fodrain legyenek tanúi az Al-Duna megannyi csodájának.

Az ó-moldvai vár méltóságteljes falai jelezték a kezdetét az al-dunai végvárak rendszerének, melyek egykor a török és a magyar határszélen néztek egymással farkasszemet. A harci zaj azóta elült, lakói, a hős vitézek régen elhagyták a bástyákat, falai egy része az idők során leomlott, a festői romok ma már csak arra valók, hogy a múlt időkre emlékeztessék a vándort. S amíg az utasok a látványban gyönyörködtek, váratlanul titokzatos sziklatömb emelkedett ki a vízből, s a hajó óvatosan közeledett Babakáj misztériumához. Amikor a Kossava áprilisban és októberben végigsüvölt a Duna fölött, jajgat a Babakáj, s az itt lakók hallván ezt a rémes sivítást, jajgatást, legendát fűztek a sziklához: eszerint egy gazdag szerb vojvoda őrült féltékenységében gyönyörű feleségét a folyó közepéből kiemelkedő, égnek meredő sziklához láncolta. „A szerencsétlen asszony sokáig borzalmasan jajgatott, majd kínosan nyöszörgött, de a szívtelen vojvoda nem oldozta föl láncait, s ott pusztult el a szikla mellett. Azóta Babakáj e sziklának neve, ami másképpen síró asszonyt jelent." Valahányszor a Kossava végigsüvölt a Duna völgyén, a babonás szerb és oláh emberek e borzalmas történetre emlékeznek. A Baross kapitánya – hogy oldja a fedélzeten beállott néma csöndet –, derűsebb szertartásra hívta az útitársakat: javasolta a hajó utasainak „megkeresztelését". Mire a legénység a Babakáj közeléből vizet merített, majd az egyik hajóstiszt a következő szavak kíséretében meglocsolta az utazókat: „Hogy ezen veszedelmes zuhatagokon baj nélkül átmehess, én ezennel megkeresztellek az Izlás, Tachtália és Gráben nevében, ámen!" – kérve egyszersmind a veszedelmes zátonyok kegyelmes jóindulatát is.
Már a rómaiak kasztrumokat építettek végig a Duna partján, később a várak romjai fölé a magyar oldalon Zsigmond király László várát emeltette, hogy legyen honnan szemmel tartani a déli parton lévő Galambóc várát, melyet 1391-ben Bajazed szultán elfoglalt. Ettől kezdve 300 éven át könyörtelen harc folyt a török és a magyar katonák között. A legfényesebb magyar diadalt 1428-ban Zsigmond király idejében aratták a török csapatok fölött, ezt a csatát énekelte meg Arany János Rozgonyiné című versében; s a késmárki diákok azonnal rázendítettek: „Galambócot a Dunáról / Ostromolni kezdik; / Folyamon is, szárazon is / Egyre törik, vesztik. / Elől, elől Rozgonyival / Kedves élet-párja, / Hiv szerelme, szép Cicelle, / Szentgyörgyi leánya."
Közben a hajó a félelmetes zátonyok között óvatosan keresett magának utat: az Al-Dunának ezen a részén a Kozla és a Dojke volt a hajósok réme. Korábban hányszor, de hányszor csapta a víz a hajót a sziklához, s hány meg hány ember és hajó semmisült meg e helyen, mígnem nemzetünk nagyjai a folyam szabályozásához fogtak. Emléküket őrzi a köbe vésett fölirat: „Az aldunai Vaskapunál és az ottani zuhatagoknál létező hajózásai akadályokat az 1888. évi XXVI. t.-cikkel elhatározott eltávolítására szolgáló munkálatok megkezdettek." Ezt követően hatalmas erőkkel sok-sok kilométer hosszúságban távolították el a sziklazátonyokat, s hatvan méternyi szélességű csatornát építettek, melyben a késmárki diákokkal hajója vígan siklott tova. A Kazán szoros az Al-Duna legszebb része, 800–900 méter magas sziklafalak mindössze 150 méternyire szorítják össze a Duna vizét. „Kétfelől a hegy lábánál hab-habra tolul, miközben millió meg millió vízcseppekben ugrál föl a levegő-égbe. Ezekben megtörik a napsugár, és szivárvány terül el a víz fölé. Itt a sziklák vakító fehér színe, a tiszafa sötétzöldje, az égbolt tiszta azúrkékje, a színek legteljesebb harmóniájába olvadnak össze; úgy érzi az ember, hogy templom ez a hely, hol áhítattal telik meg a szív és lélek, és bámul, és érzi kicsinységét."
A távolban azonban már feltünedeztek a magyar haza „végső városának", Orsovának a házai. A város őrzi az újkori magyar történelem egyik legfájdalmasabb emlékét: az 1848–1849-iki szabadságharc elbukását követően a császári csapatok elől menekülő Kossuth Lajos háromszáz bujdosóval itt lépett török földre, hogy „többé sohase láthassa meg hazája földjét". Szemere Bertalan a koronázási ékszerekkel 1849. augusztus 15-én érkezett a városba, ahol a koronát elásta. Egy bizonyos Varga István nevű ember azonban százötvenezer forintért elárulta a császáriaknak, hol kell keresni a Szent Koronát. Később egy kápolna jelölte azt a helyet, ahol a koronázási ékszereket megtalálták, egy latin nyelvű felirat szerint: „I. Ferenc József, Ausztria császárja e helyet, amelyen a lázadás zűrzavarai között elrabolt korona Szent István több ereklyéivel három éven át elrejtve volt s Szűz Mária, Magyarország pátrónája születésnapján, 1853-ban megtaláltatott, megszentelni kívánván, ezt a kápolnát emelte és Szűz Máriának ajánlotta 1856-ban." Czimbalmos református lelkész úr megjegyezte: magyar emberek magyar koronát sosem raboltak.
Reggel Orsován a Skella téri piacon a fiúk még megcsodálták a helybéliek színes forgatagát: „fátyolos török nők, turbános törökök, magas dészűs (öves) románok, napbarnította, magas növésű bolgárok" kínálgatták áruikat. Hamarosan azonban a késmárki diákoknak vonatra kellett szállniuk, hogy visszatérjenek iskolájukba, ahol a tavaszi vizsgák komor napjai várták őket. Kolumbán Lajos A Délvidéken és az Aldunán című könyve néhol könnyed, másutt ünnepi, de mindenképpen derűs és tanulságos részleteivel a századforduló diákkirándulásainak egyik legszebb leírása.