2024. március 29., péntek

Tisztelgünk a vírus ellen küzdő nők előtt

A hölgyek képezik egészségvédelmi rendszerünk gerincét

A nőnap alkalmából dr. Dragan Stajić, a városi tanács egészségvédelmi tagja tegnap ellátogatott az Újvidéki Vásárra, ahol egészségügyi dolgozóink a polgárok tömeges beoltásának folyamatát végzik. Az önkormányzati képviselő köszönetet mondott az ott szolgálatot teljesítő hölgyeknek a fáradhatatlan munkáért, azért, hogy önfeláldozóan küzdenek a koronavírus terjedése ellen. – Ebben a harcban a nők oroszlánszerepet vállalnak, a mai nap jó alkalom arra, hogy kimutassuk hálánkat és tiszteletünket. Már egy éve a világ ebben a küzdelemben vergődik, az ellenállás társadalmunk egészét érinti, a frontvonalban azonban továbbra is egészségügyi dolgozóink vannak. Köztük számos hölgy küzd a járvány ellen, az Újvidék Egészségház által koordinált folyamatban 200-nél is több nő vesz részt. Egy részük az újtelepi COVID-rendelőben teljesít szolgálatot, mások az oltópontokon. Azok a nők, akik a vörös COVID-övezetekben dolgoznak, naponta emberi életekért vívnak harcot – magánéletüket és a vírus elleni harcot próbálják összhangba hozni. Ők a mi hőseink, az év minden napján elismerésünk illeti meg őket, le a kalappal! – nyilatkozta az önkormányzati tag saját és Miloš Vučević polgármester nevében.

Dr. Stajić a Vajdasági Klinikai Központ fertőzőosztályára is ellátogatott. Dr. Veselin Bojat, az Újvidék Egészségház igazgatója hangsúlyozta, hogy intézményüknek 1600 dolgozója van, közülük 1328-an a szebbik nem képviselői. A nők tehát azok, akik a székvárosban a primáris egészségvédelem gerincét képezik. Köszönetet mondott a polgármesternek és az önkormányzatnak azért, hogy figyelmességükkel szebbé tették az ott dolgozó nők napját. Az igazgató reméli, hogy nekik a következő időszakban kevesebb munkájuk lesz, mint most. Felszólította a polgárokat, hogy minél nagyobb számban vegyék fel a védőoltást! n szb

Százezer oltás hétvégéig

Az Újvidéki Vásár legnagyobb csarnokában tehát javában folyik a polgárok tömeges oltására megszervezett akció, a városban százezer embert terveznek beoltani. Dr. Veselin Bojat igazgató szerint ezt a számot a hét végére fogják elérni, tegnap 3000 oltást adtak be itt. Bejelentkezni a www.euprava.gov.rs honlapon lehet, az újraoltás. Továbbra is csak az újtelepi egészségházban fogadják a koronavírusos betegeket, ennek a rendelőközpontnak a telefonszámai: 021/4879-213, 4879-215, 4879-217, 4879-231, 4879-239 és 4879-243.