2024. március 29., péntek

Madarat tolláról

Igen népszerű volt a magyar óvodapedagógusok egyesületének rajzpályázata – A szórványban is visszhangra talált a felhívás

A Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete Madarat tolláról elnevezésű rajzpályázata a közelmúltban zárult le. Dr. Szőke Anna, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy igen nagy érdeklődés övezte a pályázatot, nagyon sok gyerek jelentkezett rá egész Vajdaságból.

– Mivel igen különleges helyzet alakult ki a pedagógia terén is, ezért elmaradt az óvodások színjátszó-találkozója, elmaradt az őszi nagy konferenciánk, és még sorolhatnám, hogy mi minden. Olyan eseményben kellett gondolkodnunk, ami a gyerekeket is bevonja, és színesebbé teszi a mindennapjaikat. Sok olyan rajzpályázatról olvastam, amelyek idényjellegűek, és amire minden évben ugyanazt tudják rajzolni. Eszembe jutott egy érdekes téma, aminek azt a címet adtam, hogy Madarat tolláról. Ez azért jó téma, mert télen etetjük a madarakat, valamint részben benne van a környezetismeret és a környezetvédelem is. Bevallom, én sem gondoltam, hogy ennyire népszerű lesz a rajzpályázat, több mint 200 gyermekrajz érkezett egész Vajdaságból. Olyan intézmények mozdultak meg, amelyekre egyáltalán nem számítottam. Érkeztek gyermekrajzok például Gombosról, Törökbecséről, Tordáról, amely települések már szórványnak számítanak. A legaktívabb Magyarkanizsa, Kishegyes, Bácsfeketehegy, Óbecse, Ada és Péterréve volt – számolt be az elnök, majd azzal folytatta, hogy a rajzpályázaton részt vevő minden gyermek névre szóló dicsérő oklevelet kapott. A terv az volt, hogy egy központi ünnepség keretében adják át az okleveleket az óvónőknek, de a helyzet miatt ez nem valósulhatott meg. Viszont még nem tettek le róla, hangsúlyozta Szőke, mivel a felkészítő óvónők számára egy külön meglepetés készül. Tervben volt egy kiállítás is a beérkezett alkotásokból. Ha a járványhelyzet engedi, akkor ezt májusban szeretnék megtartani Oromon.

Szőke arról is szólt, hogy az okleveleket szétküldték a pályázaton részt vevő óvodáknak, és az óvónők már kiosztották a gyerekeknek. A pályázatra beérkező alkotásokat nem rangsorolták, így mindenki egyforma oklevelet kapott.

A kishegyesi Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézményből a két kishegyesi és a bácsfeketehegyi óvoda vett részt a Madarat tolláról elnevezésű rajzpályázaton. A gyerekeket Tumbász L. Kornélia, Talpai Zsana, Molnár Gabriella és Tarkó Katalin készítették fel. Talpai Zsana arról számolt be lapunknak, hogy a gyerekek nagyon örültek a pályázatnak, és igazán kreatív alkotások születtek.

– Az óvodában sokat foglalkozunk a madarakkal, például tavaly madárkalácsot készítettünk számukra. Így a gyerekek már ismerték a madarakat, de ismét elővettük a témát, és gondolkodtunk, hogyan is valósíthatnánk meg ezt papíron. Amikor megjelent a pályázat, rögtön több ötletünk támadt, így többféleképpen oldottuk meg a feladatot. Például a gólyát festékfújással festettük meg, a fekete rigónál széntechnikát alkalmaztunk, a cinegéket pedig kombinált technikával oldottuk meg. Ez azt jelenti, hogy a cinegét a gyerekek vízfestékkel rajzolták meg, majd pihe-puha libatollat festettünk sárgára és kékre, és ezt ráragasztottuk. Így igazán élethű madarakat kaptunk a végén – mondta el az óvónő, majd arról is szólt, hogy a gyerekek nagyon élvezték a munkát. A dicsérő oklevélnek is megörültek, mert ez szép elismerése a munkájuknak – fogalmazott.

A Madarat tolláról elnevezésű rajzpályázatot az emberi erőforrások minisztériumának oktatási osztálya és a tartományi oktatási titkárság támogatta.