2024. március 28., csütörtök
FORMULA–1

Vettel zöldre cserélte a pirosat

A napokban mutatkozott be az Aston Martin, a Haas és a Williams

Új színek érkeztek a Formula–1-es mezőnybe az elmúlt héten bemutatott autók által: a szóban forgó három csapat ugyan ismert, de mind átesett valamilyen átalakuláson. A legnagyobb változás a tavaly még Racing Pointként futó istállónál ment végbe, amely nevet és identitást is váltott, és idén már Aston Martinként, a márka klasszikus zöld színét viselve lesz ott a rajtrácson. A silverstone-i csapat magja a régi, ám a tulajdonos Lawrence Stroll tavaly többségi részesedést vásárolt az Astonban, így beteljesíthette vágyát, hogy visszahozza az F1-be a márkát, amely korábban 1959–60-ban volt jelen gyári csapatként. A név viszont hasonlóan csalóka, mint a Ferrari-technikát használó Alfa Romeo esetében: a csapat továbbra is a Mercedesszel áll szoros technikai partnerségben, így az F1-es Aston Martin az ő motorjukat, váltójukat és hidraulikájukat fogja használni. Ami változott, az a komolyabb pénzügyi háttér, amelynek segítségével pár éven belül már a bajnoki címért szeretnének harcolni. Egy világsztár leigazolása szintén a vastagabb pénztárca jele: a Ferrarit elhagyó Sebastian Vettel érkezett a csapathoz annak reményében, hogy új életet lehelhet a karrierjébe. A másik autóban maradt Lance Stroll, aki tavaly egy rajtelsőséggel és két dobogóval próbált tenni azért, hogy ne csak „a főnök fiaként” emlegessék.

Ha már családi kötelékek, hasonló viszonyrendszer alakult ki idén a Haasnál is. A csapat az elmúlt hónapokban amiatt volt rivaldafényben, mert velük fogja idén megejteni F1-es bemutatkozását Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok fia, a bemutató napján azonban mindenki a másik ülés szintén újonc birtokosáról beszélt. Az amerikai csapat autója ugyanis az orosz zászló fehér-kék-piros színeibe öltözött, ami aligha véletlen annak fényében, hogy a másik pilótát Nyikita Mazepinnek hívják, a csapat új névadó szponzora pedig az orosz Uralkali műtrágyagyártó óriásvállalat, amelynek tulajdonosa történetesen Dmitrij Mazepin, a pilóta apja. A Haas tavaly nemcsak eredménytelen volt, de az F1-es sikert illetően hitevesztett tulajdonost is győzködni kellett, hogy ne zárja be csapatát, s végül a fennmaradás érdekében menesztették két tapasztalt versenyzőjüket olyan újoncok kedvéért, akik komoly támogatókat tudnak bevonzani. Emiatt Gene Haas még abba is belement, hogy az eddig magát ízig-végig amerikainak valló csapatára orosz zászlókat fessenek, a történet azonban ennél is szövevényesebb. A Doppingellenes Világszervezet (WADA) Oroszországot sújtó szankcióit immár minden világbajnokságra kiterjesztette, ami azt eredményezi, hogy idén Mazepin sem versenyezhet az F1-ben az orosz zászló alatt. Ennek ismeretében az autó nemzeti színekre festése mögött a WADA erős provokációt sejt, és már vizsgálatot is indított annak megállapítására, hogy a büntetés megszegésének számít-e a sporteszköz színe…

Ehhez képest már enyhe botránynak számított, ami a Williamsszel történt, amikor hackerek feltörték azt a mobilalkalmazást, amelyen keresztül a csapat egyedi módon szerette volna megtartani virtuális autóbemutatóját. A kiszivárogtatott képek miatt a nagy hírveréssel beharangozott esemény elmaradt, a csapat egyszerűen csak feltöltötte weboldalára a stúdiófotókat a sötétebb kékkel és néhány sárga folttal az 1990 körüli sikerkorszak autóira emlékeztető festésről. Az elmúlt három évet a tabella legutolsó helyén záró csapat is a sorsa lassú jobbra fordulását várja attól, hogy a világjárvány hatására csődközelbe került Williams család tavaly eladta az istállót egy amerikai befektetőnek. Az autókat idén is Nicholas Latifi és a nagy Mercedes-lehetőségre váró George Russell vezeti.

Apa csapata

Van egy közös pont a fenti három csapatban: mindegyiknek van egy versenyzője, akinek a családja is közvetlenül érdekelt az istálló életében. Stroll apja az Aston Martin tulajdonosa, Mazepin apja már az egész Haast reklámtáblának használhatja, a Williamseken pedig, bár a tavalyihoz képest kisebb matricával, de feltűnik a Latifi apja által vezetett Sofina élelmiszeripari vállalat.

Sokan aggasztónak tartják – különösen az F1 felé törekvő fiatal versenyzők –, hogy ma a kimagasló tehetség és néhány tisztességes szponzor sem elég már ahhoz, hogy valakivel szóba álljanak a királykategória csapatai. Az utóbbi években tulajdonképpen már csak kétféleképpen lehetett bekerülni a mezőnybe: ha egy versenyzőt valamelyik F1-es csapat pilótaképző programja nevelt ki (ez a többség), vagy ha egy multimilliárdos apa beszállt egy csapathoz a saját cégével, és „ülést vett” a fiának.

Félreértés ne essék, Stroll, Mazepin és Latifi mind a juniorkategóriák élmezőnyébe tartoztak, bajnokságot nyertek F3-as szinten, vagy azért harcoltak az F2-ben, ügyetlen autóversenyzők pedig ma már a világ minden pénzéért sem tudnának bekerülni az F1-be. A hátterük viszont elég ahhoz, hogy megadja nekik a kulcsfontosságú utolsó lökést olyanokkal szemben, akik mögött nem áll ennyi támogató. A pénz pedig az autósportban ezenkívül is sok mindenre jó. Rossz nyelvek szerint Lawrence Stroll elintézte, hogy fia autójában legyen a legjobb technika, amikor 2016-ban megnyerte a papíron azonos autók részvételével zajló F3-as Európa-bajnokságot, Mazepin pedig az elmúlt években a felkészülés jegyében számolatlanul rótta a köröket a Mercedes korábbi F1-es autóival, miután volt miből finanszírozni a privát teszteket.

De hát a világban ez már csak így megy: akinek pénze van, az nem is fél azt használni…