2024. április 18., csütörtök

Felelősségteljesen ebben az évben is

Alig vártuk, hogy elmúljon a 2020-as év, de a járványügyi helyzetet illetően számottevő megkönnyebbülést az év eleje sem hozott. Arról, hogy ennek ellenére a szabadkai Gyermekszínházban milyen újdonságok várhatóak, Árokszállási S. Márta igazgatót kérdeztük:

– Igyekszünk reálisan felmérni a mostani körülményeket és azt, ami ránk vár. Azzal tisztában kell lennünk, hogy a koronavírus továbbra is jelen van. A működésünket ezért az egészségügyi helyzethez szükséges igazítanunk, be kell tartani az erre vonatkozó szabályokat. Igyekszünk racionálisak is lenni és szem előtt tartani a nehéz gazdasági helyzetet is, így az év elején pedig azt sem tudhatjuk pontosan, hogy milyen évre számíthatunk. Ennél fogva megpróbálunk kicsit visszafogottabbak lenni a bemutatókat illetően. Egyébként is, több újabb produkciónk van, amelyeket a premier óta még nem is nagyon sikerült játszanunk. Decemberben volt például Oláh Tamás és Lénárd Róbert Gergő szobája című előadásának premierje, nagy iránta az érdeklődés, de csak mostanában kezdjük el játszani.

Úgy döntöttünk, hogy a közeljövőben három új produkciót készítünk, de ezeket magyar és szerb nyelven is. Májusban szeretnénk bemutatni a Harisnyás Pippi című előadást, először magyarul, majd pedig szerbül. Azután hozzáfogunk egy különleges projektumhoz, egy újabb előadáshoz, Rumi László magyarországi rendezővel, amelynek a címe Ikarosz lesz. Ezt a produkciót szabadtéren fogjuk játszani, kifejezetten ehhez és nagyobb társulathoz, megközelítőleg tíz színészhez igazítjuk. Úgy gondoljuk, hogy ez érdekes lehet majd a közönségnek, mert a megtekintése közben kint lehet tartózkodni a levegőn. Ez eredetileg magyar nyelvű előadás lesz, de szerbre is adaptáljuk. A készítéséhez és a játszásához magyarországi támogatást is kaptunk, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Az Ikarosz bemutatója júniusban várható. A harmadik produkció egy bábelőadás lesz, Andersen A kiskondás című meséjét veszi alapul, amely tanulságul szolgálhat a gyerekeknek. A bábok Bulgáriában készülnek, magas esztétikai igényességgel. A bemutatója először szerbül lesz, utána magyarul – mondta Árokszállás S. Márta, aki szólt arról is, hogyan vannak jelen az elektronikus médiában is.

– Úgy gondoljuk, hogy a mostani helyzetben észszerűnek és felelősségteljesnek kell lenni, de ez nem jelenti azt, hogy elégedettek lennénk a tervezett bemutatóink számával, ezért más módon is megszólítjuk a közönségünket, a gyerekeket. A YouTube-csatornánkra már egy ideje videofelvételeket, kis műsorokat töltünk fel, a Pannon RTV műszaki segítséget nyújt a Mari és Lali sorozatunk felvételezéséhez, rendszeresen sugározza is, akárcsak Az én konyhácskám című kis főzőshow-nkat is. Ezeket folytatjuk, hamarosan pedig hozzáfogunk a Logopédiai gyógyszertár című projektumunkhoz, amely nagyon fontos a számunkra. Ennek ötlete abból jött, hogy az észrevételeink szerint számos gyermek küzd beszédzavarral, nem ejtenek ki helyesen egy-egy betűt, hangot, ami logopédus segítségével korrigálható lenne, de nem jut el oda mindenki. Sok szülő ezt nem is veszi komolyan, aranyosnak tartja, úgy gondolja, magától is elmúlik, viszont ez akadályozhatja a gyereket a fejlődésben. Emiatt gondoltuk azt, hogy gyakorlatokat – amelyeket a Szabadkai Egészségház logopédusai ajánlanak – gyermekszínházi eszközökkel, bábokkal, rokonszenves módon mutatunk majd be. Ezek a műsorok 10–15 percesek lesznek, és akárcsak más programjainkat, magyar és szerb nyelven is elkészítjük. Ezen kívül van még egy műsorunk, azt a Kolevka Gyermekotthon védenceivel készítjük és szerb nyelvű. Mivel jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy ez az év sem lesz jobb, mint a tavalyi, szeretnénk továbbra is fenntartani az online kapcsolattartást a közönségünkkel – hallottuk az igazgatótól, aki arra is kitért, hogy egy ambiciózus terv megvalósításához is hozzáfogtak.

– Úgy gondolom, hogy haladni kell a korral, a mai gyerekek pedig már kiskoruk óta a mobiltelefont bújják. Emiatt egy ambiciózus ötletet fogalmaztunk meg, szeretnénk elindítani a szabadkai Gyermekszínház internetes tévécsatornáját. Erre máshol sem igazán láttam példát, úgyhogy minden bizonnyal nagy újdonság lesz. Azt szeretnénk, ha ez a jövőben paralel működne a színházi tevékenységünkkel. A célja az lenne, hogy állandó, azaz huszonnégy órás kapcsolatban álljunk a közönségünkkel. Az elképzeléseink szerint nem a mi előadásainkat mutatnánk be, hanem a régiónk azon színházaiét, akikkel szorosabb az együttműködésünk. Ami például Magyarországot illeti, ezek egyebek közt szegedi, kecskeméti, budapesti, győri és debreceni bábszínházak. Remélem tetszik majd nekik az ötlet, hogy az itteni gyerekek láthassák az előadásaikat. Ily módon is szeretnénk összekapcsolni a régióbeli országokat. Ez kifejezetten gyermektévé lenne és csak gyerekek jelennének meg benne, ők lennének a felkonferálók is. Mi csak lehetőséget nyújtanánk nekik a szerepléshez és instrukciókkal látnánk el őket. Emellett szeretnénk nagyobb figyelmet fordítani a pedagógusok, óvodák és iskolák munkáira. A pedagógusok a gyerekekkel csodálatos műsorokat hoznak létre, sok munkát fektetnek bele, de főleg csak a saját intézményükben mutatják be. Ezeket szeretnénk szélesebb körben bemutatni. Ez csak a kezdet, folyton új ötletek jönnek elő, de mindenekelőtt a gyerekek kreativitását helyeznénk előtérbe. A megvalósítás útján már elindultunk, az ötletről egyebek közt a város vezetőségét is értesítettem. Nyilván bonyodalmas a papírügyek intézése, úgyhogy az még sok időbe telhet. Talán jövőre sem indulhat még be a tévénk, de rajta leszünk – fejtette ki Árokszállási S. Márta, akinek elmondása szerint még nem tettek le arról, hogy idén fesztiválokra menjenek.

– Úgy áll még, hogy lesznek idén fesztiválok. Az első a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválja, amelyre április 19-e és 27-e között kerülne sor. Őszre minden bizonnyal ezúttal is lesz Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál Szabadkán. Az Ikaroszt, amelyet júniusban kellett volna bemutatnunk, Magyarországon játszottuk volna egy fesztiválon, ez szeptemberre halasztódott, továbbá Banja Lukába és Athénbe is kaptunk meghívást – tudtuk meg az igazgatótól.