2024. április 19., péntek
BIRKÓZÁS

„Szurkolunk Nemes Viktor sikeréért!”

Magyarkanizsán járt Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség ügyvezető alelnöke

Csütörtökön villámlátogatásra Magyarkanizsára érkezett Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség ügyvezető alelnöke. Látogatásának kettős célja volt: egyrészt megtekintette az észak-bácskai városban épülő birkózóakadémiát, másrészt a magyar és a szerb válogatott olimpia előtti közös edzőprogramjáról és a Kubába tervezett edzőtáborról tárgyalt Željko Trajkovićtyal, a Szerbiai Birkózószövetség elnökével.

„A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai felelőseként mindig leesik az állam, milyen hatékonyan dolgoznak itt. Mindkét akadémia szeptemberben indul, így szimbóluma is lesz az összekapcsolódásnak. A KIMBA-ban 86 gyerekkel indulunk, de minket is meglepett a magas túljelentkezés, így abban bízunk, hogy Magyarkanizsán sem lesz ezzel gond. Ez a jövő, reméljük, hogy öt-hat év múlva már az innen kikerült gyerekek is szép sikereket érnek el.” Az alelnököt természetesen megkérdeztük a szűk két hét múlva Budapesten esedékes olimpiai selejtező tornáról is: „Célegyenesben vagyunk, s elmondhatjuk, hogy ebben a helyzetben sokat tanultunk a belgrádi világkupa tapasztalataiból. A Covid-csoportunk szorosan együtt dolgozik a szerb orvoscsoporttal, napi kapcsolatban állnak, s bízunk abban, hogy a komoly egészségügyi protokoll mellett sikeres versenyt szervezünk. A versenyzőket érkezésük idején, majd mindennap teszteljük. Az ilyen selejtező torna esszenciális verseny, itt lesz Európa krémje, s néhány súlycsoportban nehezebb lesz, mint egy kontinensviadal. A nevezések alapján hagyományosan a kötöttfogás a legnépesebb tábor, ezen belül is a 74 kg, amelyre 24 versenyző jelentkezett be. Itt lép majd fel a zentai Nemes Viktor is, és 6–10 korábbi világérmes ellenfél között kell kiharcolnia a döntőt. Nagyon izgalmas és jó meccsek lesznek, és nemcsak Szerbiában, hanem Magyarországon is szurkolunk a sikeréért.”

A szerb elnököt a közelmúltban választották újra tisztségében: „Az új mandátumom talán ajándék is a számomra az elért eredményekért, de a következő időszakban a további világérmek mellett az a legnagyobb feladat, hogy sokkal nagyobb figyelmet szenteljünk az utánpótlásnak, az edzők, a kisebb klubok és a reménységek anyagi segítésének, valamint a szakemberek továbbképzésének. Ha ez megvalósul, nagyobb sikernek élem meg, mint a néhány esetleges új érmet. A magyarkanizsai akadémiával történelmet írunk, és remélem, hogy a Košutnjakon tervezett központtal együtt felnövünk a legnagyobbak mellé. A válogatott magja meghosszabbította néhány nappal a tatai felkészülést, edzőink nagyon elégedettek. Budapesten Nemes Viktor az aduászunk, az ő és Zurab Datunasvili sikerére számítunk. A felnőttválogatott gyakorlatilag már másfél éve edzőtáborozik, s reméljük, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét.”