2024. március 28., csütörtök

FRISSÍTETT – Egy éve regisztrálták az első fertőzöttet az országban

Szigorúbb intézkedések léptek életbe a hétvégére

Egy évvel ezelőtt jegyezték fel az első koronavírusos esetet Szerbiában, egy 43 éves topolyai férfi fertőződött meg, aki korábban Budapesten tartózkodott. A vele készült beszélgetésünk itt olvasható.

Dr. Gordana Krtinić epidemiológus, a Szabadkai Közkórház igazgatóhelyettese fedezte fel az első esetet. A Szerbiai RTV műsorában elmondta, hogy a páciens nem felelt meg a PCR-teszt elvégzéséhez szükséges kritériumoknak, azonban a tüdővizsgálat után ragaszkodott a teszteléshez.

„Így fedeztük fel az első esetet" – mondta Krtinić. Hozzátette, hogy az intézményben dolgozó egészségügyi személyzet fáradt, de az első naptól kezdve kitartóan küzdenek. Azóta kétezer beteget kezeltek a szabadkai intézményben, több mint 6000 tüdővizsgálatot végeztek, mintegy 17 ezer tesztet készítettek, hangsúlyozta a szakember.

A járványt még nem sikerült legyőzni. A hivatalos adatok szerint azóta Szerbiában több mint 470 ezren kapták el a fertőzést, 4,5 ezren pedig elhunytak a vírus miatt. A kormány közleményében az áll, hogy 1.618.754 oltást végeztek Szerbiában, 593.617 polgár a védőoltás mindkét dózisát megkapta. 

A járványügyi helyzet romlása miatt a szerb válságstáb a szigorúbb óvintézkedések mellett döntött. A hétvége napjaiban a téli üdülőhelyeken és a síközpontokban semmilyen vendéglátóhely, vagy egyéb létesítmény nem működhet. Ma minden létesítmény 12 óráig tarthat nyitva, majd ezt követően hétfő hajnal 6 óráig kizárólag az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak és a benzinkutak működhetnek. A középiskolák hétfőtől áttérnek az online oktatásra.

Branislav Tiodorović járványügyi szakember az óvintézkedésekkel kapcsolatban elégedetlenségének adott hangot. Szerinte legalább három hetes kapcsolattartás-mentességre volna szükség a koronavírus terjedésének csökkentése érdekében.