2024. április 20., szombat

Rangos elismerést kapott egy adai születésű fiatal kutató

Az adai születésű Csuvik Viktor vehette át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2020-ban elnyert Innovációs díját, melyet 2016 óta ítél oda az egyetem azon kutatóinak, akik szellemi alkotásnak minősülő és üzleti szempontból hasznosítható tudományos eredményt, innovatív megoldást dolgoztak ki.

Tavaly a díjat öt kategóriában osztották ki, a Leginnovatívabb TDK munka díjat, érdemelte ki Csuvik Viktor Szoftverhibák automatikus javítási lehetőségeinek tovább alakítása című munkájáért.

A fiatal PhD hallgató által kifejlesztett algoritmussal időt és pénzt is lehet spórolni.

Csuvik Viktor az alap- és mesterképzést a Szegedi Tudományegyetemen végezte programtervező informatikus szakon. Eddigi tanulmányai során mindig vállalt demonstrátori munkát, szereti az oktatást, jelenleg is tart gyakorlatot az egyetemen. Egyik legnagyobb elismerése, az SZTE Innovációs Díj mellett, a Sófi József Gyémánt Fokozatú Fődíj.