2024. március 29., péntek

A biztonságos közlekedés népszerűsítése

Vasárnaptól fokozottan figyelik a biztonsági öv, a telefon és a gyerekülés helyes használatát

A felelősségteljes közlekedés céljából indított kampányt a Közlekedésbiztonsági Ügynökség a Belügyminisztériummal együttműködve. A szabadkai Rendőrállomáson tegnap megszervezett sajtótájékoztatón többek között a biztonsági öv használatának fontosságáról, a bírságokról és a gyerekek helyes szállításáról is szó esett.

Futó Tihomir szabadkai közlekedési rendőr elmondta, hogy Szabadka területén 2019-ben 5832 személyt büntettek meg a rendőrök, 2020-ban 4441-et, az idei év első két hónapjában pedig 362-en kaptak bírságot azért, mert helytelenül vagy egyáltalán nem használtak biztonsági övet. Tavaly és idén 26 alkalommal rótt ki büntetést a közlekedési rendőrség annak, aki közlekedési balesetet szenvedett és nem használta a biztonsági övet.

– Felhívnám a figyelmet arra, hogy az ország területén a Belügyminisztérium és a közlekedési rendőrség március 8 és 14 között egy nemzetközi akció keretében fokozottan ellenőrzi majd az öv, illetve a mobiltelefonok és más kommunikációs eszközök megfelelő használatát, valamint a gyerekek gépjárműben való megfelelő szállítását – hangsúlyozta Futó Tihomir.

– A biztonsági övet minden gépjárművet vezető sofőrnek és utasának is használnia kell. A telefon és minden kommunikációs eszköz használata a közlekedésben tilos, amennyiben a sofőr azt a kezében tartja, viszont a segédeszközök használata engedélyezett. Az övhasználatra és a mobiltelefonra vonatkozó szabálysértések bírsága 10 ezer dinárt tesz ki. A gépjárműben a 12 évesnél fiatalabb gyerekek nem ülhetnek az első üléseken, a 135 centiméternél alacsonyabb kiskorúak homologizált gyerekülésben üljenek a hátsó ülésen, és nekik is használniuk kell a biztonsági övet. Amennyiben ezt nem teszik meg, 5000 dináros bírságot kaphatnak. A hároméves kort még be nem töltött gyerekek szállíthatóak az első ülésen úgy, hogy a babaülést menetiránnyal szembe fordítják, illetve, ha kikapcsolják a biztonsági légzsákot. Négyéves kor felett használható a homologizált biztonsági gyerekalátét, ha a gépjármű rendelkezik fejtámlával. Az a személy, aki az anyósülésen az ölében tartja gyermekét, 20 ezertől 40 ezer dinárig terjedő bírságot kaphat, ha pedig a sofőr ölében van a gyerek, akkor 100 ezertől 120 ezer dinárig terjedő pénzbírságot kaphat, ami az egyik legsúlyosabb büntetésnek számít – részletezte a rendőr.