2024. március 29., péntek

Életfogytiglanit kapott a csantavéri bérgyilkos

Dér Csaba legkorábban negyven év múlva szabadulhat, de Szerbiában újabb ítélet várja majd

Két gyilkosság miatt Dér Csabát életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a budapesti Fővárosi Törvényszék, erősítette meg a hírt a szerb sajtónak a csantavéri származású férfi belgrádi ügyvédje, Milan Drača. Az egyik gyilkosságot Dér Budapesten hajtotta végre, amit a bírósági eljárás során egyszer ugyan elismert, majd visszavonta vallomását, míg az amszterdami gyilkosságot ipari kamerák rögzítették, így azt tagadni sem tudta.
Dér Csabát 2019. március 1-jén tartóztatták le Prágában, ahonnan az év július 18-én kiadták a magyar hatóságoknak, ám rajtuk kívül Spanyolország, Hollandia és Szerbia is köröztette gyilkosságok miatt.
A Magyar Nemzet napilap ismertetve a vádiratot, rámutatott arra, hogy Dér Csaba 2018 szeptemberében Budapesten, a XV. kerületi kiserdőnél végzett Vetula László egykori építési vállalkozóval, aki a gyilkosságot megelőzően két-három évvel korábban már kábítószer-terjesztésből élt. Vetula Szerbiából szerezte be a kokaint, ám az akkori szállítója felemelte az árat, így új beszerzési forrást keresett. Ekkor vezetett útja a szerb Alen K.-hoz, akinek Dér Csaba is dolgozott. K. Dért bízta meg azzal, hogy vegye fel a kapcsolatot Vetula Lászlóval, aki korábban 14 millió forintnyi előleggel foglalt le szállítmányt. Dér azonban a kábítószer helyett 11 darab, egykilós csomagot készített porcukorból, és amikor Vetula a csomagokat ellenőrizni akarta, Dér közelről tarkón lőtte. A holttestét a patakba vonszolta. A helyszínelés során a hatóságok begyűjtötték az elkövető DNS-ét hordozó anyagmaradványokat. A DNS-azonosítás után, vagyis a magyar nyomozók eredményei alapján 2019. február végén a holland hatóságok DNS-egyezéssel bizonyították, hogy 2018 augusztusában egy amszterdami kávézóban Ivan Serdarušić horvát állampolgárral is Dér végzett. A holland hatóságok átadták Magyarországnak az eljárás lefolytatását.
Dér bevallása szerint Hollandiában Ivan Serdarušićot csak meg akarta ijeszteni. Csakhogy a Hollandiában végrehajtott gyilkosságról ipari kamerák készítettek felvételeket, amelyeken még az egy nappal korábbi terepfelmérés is látszik.
Mint arra a szerb és a magyar sajtó is rámutatott, bár Dér Csaba tagadta Ventula meggyilkolását, az áldozat lányát egymillió forinttal támogatta, ugyanis mint a bíróságon kiemelte, megsajnálta a lányt, és a jövőben is szándékozza anyagilag támogatni.
Az ítéletet a budapesti Fővárosi Törvényszéken Mikó Gergely bíró olvasta fel. Ez alapján a vajdasági szerb–magyar kettős állampolgár negyven év letöltése után kérheti, hogy vizsgálják meg feltételes szabadlábra helyezésének lehetőségét.
Milan Drača a Tanjug hírügynökségnek elmondta, az ítélet elsőfokú, vagyis panaszt nyújthatnak be rá, amit meg is fognak tenni. Ugyanakkor, ahogy a magyar sajtó rámutat, amennyiben másodfokon is marad az ítélet, a szerb drogmaffia bérgyilkosának tartott Dér 80 éves korában szabadulhat, ám azt követően Szerbiában is felelnie kell majd tetteiért, ugyanis a szerb hatóságok Nebojša Marković meggyilkolásával vádolják, amiről 2019. január 5-én kamerafelvétel is készült. A gyilkossági ügyben Dér távollétében folytatják le az eljárást a Belgrádi Felsőbb Bíróságon. Ebben bűntársa, Alen Cigler már részletes vallomást tett saját védelmében. Ő azt állította, hogy Dér Csaba félrevezette, amikor azt kérte tőle, hogy Szabadkáról vigye el őt Belgrádba. Ennek az útnak a során történt meg a gyilkosság, így keveredett ő is bele az ügybe.
A szerb sajtó korábbi információi szerint Dér és Cigler áldozata véletlenül lett Marković, ugyanis Aleksandar Šarac rokonával tévesztették őt össze. Šarac tavaly októberben hunyt el, miután az Ušće Bevásárlóközpont parkolójában lelőtték. Marković meggyilkolása ügyében, kivégzése előtt tanúként Šaracot is kihallgatta a bíróság. Meggyilkolásával pedig Lazar Ilićet vádolják, akit viszont nemrégiben tartóztattak le Budván.