2024. április 19., péntek

Olivér újvidéki kezelőorvosa megérkezett Budapestre

A napokban megérkezett Budapestre, a Bethesda Gyermekkórházba dr. Nenad Barišić gyermekkardiológus. Ő Pál Gajódi Olivér újvidéki kezelőorvosa, aki április óta foglalkozott az SMA-val, azaz spinális izomatrófiával küzdő bajmoki kisfiúval. Mint arról már korábban beszámoltunk, a kis beteg az első születésnapját is az újvidéki klinikán ünnepelte, sőt, egészen a múlt év végéig a gyermek és anyukája, Gajódi Tímea az újvidéki kórházban tartózkodtak, ahol Barišić doktor és csapata mindenben segítették őket. Újévi lapszámunkban olvashatták az édesanya hálás sorait, ahol külön köszönetet mondott a kezelőorvosnak az odaadásáért, törődéséért, valamint hogy mindvégig Olivér és a család mellett állt, fáradhatatlanul. Ő volt az a személy, aki naponta információt küldött a szülőknek azokban a hónapokban, amikor a koronavírus elleni óvintézkedések miatt ők nem tartózkodhattak gyermekük mellett.

Ennek fényében, a Bethesda kórház szakorvosainak meghívására és a budapesti Elimo Hálakő Alapítvány szervezésében tudott dr. Nenad Barišić csatlakozni a budapesti kórház orvosaihoz, hogy konzultáljanak a kisfiú állapotát és a génterápiát illetően. Mindannyian abban bízunk, hogy hamarosan jó hírekkel szolgálnak majd a továbbiakkal kapcsolatban.