2024. április 16., kedd

Pénzügyek középiskolás szemmel

Kubik Dóra a TUDOK Kárpát-medencei döntőjére készül

Kubik Dóra, a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola harmadéves gimnazistája, a nemrég online térben megrendezett TUDOK Humán- és Társadalomtudományi Tematikus Konferenciájáról a Kárpát-medencei döntőbe jutott. A pszichológia–szociológia témakörben versenyző fiatalt a kutatásra való felkészülésről, valamint további terveiről kérdeztük.

 Hányadik alakommal veszel részt a TUDOK-on?

– Ez volt az első alkalom, hogy részt vettem rajta. Mindenképpen sikerélményként éltem meg, hogy bejutottam a döntőbe. Nagyon jólesett, és rendkívül jó tapasztalatnak tartom azt, hogy sikerült továbbjutnom. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a döntő!

Ki volt a felkészítő tanárod, hogyan választottad ki a témát?

– A mi iskolánkban általában a TUDOK-osokkal Mengyán Pletikosić Ildikó tanárnő foglalkozik, ő ajánlotta a versenyt az egész osztálynak. Gondolkodtam rajta, hogy bevállaljam-e, mivel tudtam, hogy nagyon sok munkával jár egy kutatást elvégezni, végül szóltam a tanárnőnek, hogy szeretnék részt venni rajta. A témámat úgy választottam ki, hogy a tavalyi év második felében részt vettem egy pénzügyi ismeretek versenyen, amit a matektanárnő ajánlott, arra magam készültem fel, és sajnos nem jártam sikerrel, viszont ott ismerkedtem meg a pénzügy témakörével, amely eléggé felkeltette a figyelmemet és az érdeklődésemet is. Mivel én is akkor kezdtem el erről tanulni, nagyon érdekelt, rájöttem, hogy az én környezetemben a középiskolások egyáltalán nem találkoznak ezzel a mindennapok folyamán, és nem tanulunk erről az iskolában sem – ezáltal jó lenne felmérni, hogy ehhez képest milyenek az ismereteik a pénzügy terén. Mindenféleképpen pótolni kell a hiányosságokat, amelyek a pénzügy témaköréhez kapcsolódnak. Nagyon jó lenne, ha az iskolában kapnánk ilyen jellegű oktatást.

A témád hogyan kapcsolódik a pszichológia–szociológia témaköréhez?

– A kutatásom címe a Pénzügyek középiskolás szemmel. Az én iskolám tanulóit mértem fel, hogy milyen a pénzügyi tudásuk, milyenek a pénzügyi szokásaik, és összességében milyen a kapcsolatuk a pénzzel. Amennyiben egy kategóriára nincs megfelelő számú jelentkező, akkor összevonás történik, ezért kerültem a pszichológia–szociológia kategóriába – viszont az én témám bizonyos szinten beletartozik a gazdaságpszichológiába, ezért gondoltuk a tanárnővel, hogy ebbe a kategóriába jelentkezzek.

Mi a jó előadás titka?

– Mindenképpen a sok gyakorlás. Többször is elgyakoroltam, mielőtt előadtam volna. Elég sokáig húztam, mire az egész előadást elpróbáltam – akkor egy kicsit meg is ijedtem, hogy ez hogy fog menni, viszont párszor előadtam a tanárnőnek és a családomnak is, valamint magam is elpróbáltam – ekkor rájöttem, hogyha minél jobban felkészülök, akkor tudni fogom, hogy mi fog következni, mit kell mondanom, annál gördülékenyebben megy az egész, és annál jobban találom a szavakat is.

Milyen visszajelzést kaptál a zsűritől?

– Három zsűritag értékelte az előadásunkat, kutatásunkat. Pozitív élményem volt a zsűrivel kapcsolatban, megdicsértek, tetszett nekik a témám, maga az előadás és a formája a dolognak; belekérdeztek a munkámba, hogy hogyan is történt az egész. Pár építő jellegű kritikát is mondtak, elmondták, mire figyeljek, ha sikerül továbbjutnom (ami be is következett), mi lenne jó a további kutatáshoz.

Mikor és hol lesz a döntő?

– A döntő március végén, április elején lesz megtartva, legalábbis ez áll a versenyfelhívásban. Élőben szeretnék tartani Pécsen, de ez a koronavírus-helyzettől függ. Mi úgy készülünk, hogy élőben lesz, de ha szólnak, hogy online térben, akkor egyszer már ott sikerrel jártam!

 Hol szeretnél továbbtanulni?

– Szeged felé kacsintgatok, már csak azért is, mert a nővérem ott tanult. A szegedi Gazdaságtudományi Kar érdekel, azt még nem tudom, milyen szakra fogok jelentkezni, de valószínűleg közgazdász lesz belőlem.