2021. május 9., vasárnap

Gasztroajándék Magyarkanizsáról

Egyéni ízvilággal kecsegtetnek Csobanov Júlia készítményei

A közelmúltban több helyütt is feltűnt a Kanizsa Gasztroajándék névvel ellátott termékcsoport. A Facebookon egyre nagyobb teret kapott, ugyanakkor egy helyi kirakatban is láthatóak az ízléses csomagolásban lévő kis üvegecskék, amelyek mind-mind finomságokat rejtenek. A név mögött a magyarkanizsai Csobanov Júlia áll, aki kérdésünkre elmondta, miért is hozta létre ezt a márkanevet.

– Magyarkanizsai lévén kézenfekvő volt az ötlet, amelynek megvalósítását tűztem ki célul, ez pedig a kanizsai gasztroajándékok készítése – mesélte Júlia. – Nagyon friss még a kezdeményezés, csupán két hónapja hoztam létre a közösségi oldalon a saját termékpalettámat bemutató lapot. A célom, hogy egészséges és egyéni, akár személyre szóló ízvilágot kreáljak. Nagyon nagy ösztönzés az számomra, hogy megmutathatom az egészséges ételeket, de azt hiszem, ösztönzőleg hat másokra is, hogy jobban figyeljünk oda az egészségünkre, ez vezérel. Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy rohanó világunkban nem jut idő minden apróságra odafigyelni, ezért is könnyítem meg a beszerzésüket ezeknek a falatoknak, amit én magam nagy gonddal készítek – folytatta Júlia. – Termékeimben törekszem nem hétköznapi ízvilágot kialakítani, valamint a hiánycikkeket pótolni, olyan termékeket kínálni, amelyek nem minden esetben találhatóak meg hétköznapi étrendünkben, bár elérhető közelségben vannak, mégsem egyértelműek, mert munka van velük. Kínálatom elég színes. Készítek likőröket, mézben érlelt aszalványokat (dió, fokhagyma), ugyanakkor az édes és sós kekszek, a pácolt gyümölcsök, sajtok, chutney-k (csatni, hideg mártás), befőttek, dzsemek, fűszerolajak és fűszervajak, granola (házi müzli) és fekete vegán sajt is megtalálható a palettán – mondja Júlia. – Azért választom ezeket a termékeket, mert számomra, de szerintem a szélesebb környezetnek is fontos lehet, hogy ismerkedjünk új ízekkel is, új fűszerekkel, ízkombinációkkal, és ne ragadjunk meg a só-bors kombinációnál vagy a barack- és szilvalekvárnál. Persze, az is jó, de az újdonság erejével ható dolgok is nagyon izgalmasak, és a legtöbb esetben el is nyerik az emberek tetszését a kíváncsiság mellett. Arra is ügyelek, hogy az egyediség abban is tükröződjön, hogy nem tucatcsomagolásúak a termékek, mind kézzel, nagy odafigyeléssel és szeretettel készül általam. Kritérium számomra az is, hogy amit csak lehet, helyi termékből és tartósítószer-, illetve adalékanyagmentesen készüljön! Fontosnak tartom a külcsín és a belbecs tökéletes harmóniáját és kifogástalanságát – hangsúlyozza Júlia, akinek termékei pár héten keresztül a Fő utcán az egyik üzlethelyiség kirakatában megtekinthetőek a helyi üzlettulajdonos jóvoltából, aki így segít neki termékei népszerűsítésében.

Ajándék másoknak vagy épp magunknak
Ajándék másoknak vagy épp magunknak

– Tapasztalatom szerint van érdeklődés az új iránt. Legnagyobb igény a likőrökre mutatkozik, de nagyon kedvelt a tárkonyos-fokhagymás chutney és a vegán fekete sajt. Egyelőre hobbiként tekintek erre, gyerekcipőben jár még a kezdeményezés, de úgy vélem, bátorsággal és kitartással sok mindent el lehet érni, itthon is. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Merni kell nagyot álmodni, és kitartani az álmunk mellett – mondta Csobanov Júlia, akinek termékeit a Facebookon is meg lehet nézni a Kanizsa Gasztroajándék oldalon, ahol bőséges kínálat várja a látogatókat, ami reményei szerint hamarosan tovább színesedik, ugyanis szeretné a vegán, keto és paleo étrendbe illeszthető termékekkel bővíteni a kínálatát, környezetbarát és egészséges étrendet képviselve.