A legtöbben szeretnek nosztalgiázni, visszatekinteni a múlt eseményeire. Vannak, akik legszívesebben a családi albumokat lapozgatva teszik ezt. Mások a történelmi eseményekről, régi korok elfeledett alakjairól, a településükről készült múltbeli fotókat böngészik. Jó hír, hogy a Fortepan fotóarchívumra látogatva mindezt online is megtehetik. A weboldalon több mint 100 ezer archív fénykép várja a régi korok szerelmeseit. A fotók ingyenesen letölthetőek, és szabadon felhasználhatóak. A több mint tíz éve létező archívum egyik alapítója, Tamási Miklós elmondása szerint nagyon örül annak, amikor egy fiatal érdeklődik a múlt eseményei iránt. Ezért is gondolták azt, hogy ingyenessé teszik a portál használatát, mert nem szeretnék őket eltántorítani attól, hogy böngésszék, letöltsék és felhasználják a fotókat a tanulmányaik, kutatásaik során. A Fortepan nemcsak nekik szól, hiszen bárki kedvére nézegetheti a fekete-fehér felvételeket, köztük több Vajdaság területén készült fotót is. Tamási Miklóst a Fortepan alakulásáról, annak fotóállományáról, a fényképek gyűjtéséről, feldolgozásáról és digitalizálásáról kérdeztük.
A Fortepan tízéves múlttal rendelkezik. Milyen indíttatásból és hogyan jött létre ez az ingyenesen hozzáférhető fotóarchívum?
– Annak idején, 2010-ben úgy jött létre, hogy Szepessy Ákos barátommal 5000 olyan fotót digitalizáltunk, amelyeket valamikor a nyolcvanas évek közepén kezdtünk el gyűjteni. Ez még az internet előtti időkben volt. Negatívokat és papírképeket gyűjtöttünk huszonvalahány éven át. Ezután, 2009-ben elkezdtük digitalizálni a gyűjteményünket. Láttuk, hogy ebben jó néhány olyan fotó van, amely másnak is érdekes lehet, feltettük egy honlapra. A weboldalnak a Fortepan nevet adtuk, amely valaha a váci Forte fotócikkgyár egyik negatívfilmjének a márkaneve volt. A magyar amatőr fotósok évtizedeken át használták a Fortepan filmet. Felvettük ezt a nevet, és a honlapra 5000 fotó került fel. Nagyon hamar felkeresett bennünket egy-két amatőr fotós, illetve család, hogy nekik is van hasonló fotójuk, és ha digitalizáljuk őket, feltehetjük a honlapra. Apránként indult el a gyűjtés, és mára mintegy 700 adományozó anyagát dolgoztuk fel. Ezek között nagy, családi hagyatékok vagy akár profi fotósok felvételei is vannak, amelyeknél több ezer fotót kell elképzelni. Vannak olyan adományozók is, akiknek két-három felvételét tettük közzé. Fontos megjegyezni, hogy ez egy válogatott archívum, tehát nem automatikusan tesszük fel a fényképeket, mert nem az a célunk, hogy sok kép legyen a Fortepanon. Most 140 ezer fotónál járunk. Az a cél, hogy mindez egy olyan tartalom legyen, amelyben van kedvük elmélyülni, böngészni, nézelődni az „olvasóknak". Igyekszünk lehetőleg jó minőségű, karakteres, érdekes, drámai, történelmi, művészeti vagy kultúrtörténeti szempontból fontos képeket összegyűjteni.
Említette a fotók kiválasztásának kritériumait. Kik válogatják össze azokat a felvételeket, amelyek felkerülhetnek a honlapra? Milyen témakörök és milyen típusú fényképek maradnak ki?
– Én válogatom őket, és nagyon sok minden kimarad. A Fortepan egy kicsi vállalkozás, hivatásszerűen sajnos csak én élek ebből. Önkéntesek digitalizálják a fényképeket, a képek alatt látható szövegek szerkesztői is önkéntesen dolgoznak. Ilyen értelemben ez egy nagyon kis vállalkozás. Az anyagot szkennelés előtt válogatom ki – a negatívokat és a papírképeket is. Ezeket áttekintve próbálom meghatározni, hogy melyek azok a felvételek, fényképek, amelyeket érdemes digitalizálni. Vannak köztük olyanok, amelyek művészi szemmel nézve érdekesek, van olyan fotó is, amely történelmi vagy kultúrtörténeti szempontból fontos – ide a sporttól kezdve az épített környezeten át a tájképig sok minden tartozhat. Ha például egy család albumában a harmincas évekből 500 fotó van, ebből 30–40 olyan kép van, amely másokat is érdekelhet, hiszen az amatőr felvételek nagy része annak a családnak fontos, ahol az album fennmaradt, a kívülálló kevésbé tud azonosulni velük. Minden ilyen albumban a fotók 5–10 százaléka a kívülállónak is érdekes lehet, akár azért, mert tárgyi vagy épített környezetet látunk, utcaképeket, utazásokat... A XX. század történelme, ha nem is teljes egészében, de nagy része meg van örökítve fotón is. A mi, Kárpát-medencei huszadik századunk nagyon sűrű, drámai, kesze-kusza volt, és sok-sok törés van benne. Ez a fotókon is visszaköszön: forradalmak, ellenforradalmak, deportálások, háborúk, lakosságcserék, kitelepítések, szóval sok minden feltűnik a képeken, miközben ezek nagy részén magánembereket látunk. Fontos megjegyezni, hogy jellemzően nem foglalkozunk sajtófotóval. Van ilyen gyűjteményünk is, de nem az a célunk, hogy sajtófotót gyűjtsünk, hanem inkább a civil, amatőr nézőpontot keressük.
Volt már példa arra, hogy a határon túlról is kaptak fotókat családi albumokból, illetve gyűjteményekből?
– Délvidékről is vannak képeink, de sajnos csak áttételesen. Elsősorban olyan fotók jutottak el eddig hozzánk, amelyeket az anyaországból odautazók készítettek. A kapcsolatrendszerünk innen, Budapestről nézve sajnos eléggé fővároscentrikus. Az adományozóink köre budapesti vagy Budapest környéki, esetleg nagyobb, vidéki városok lakói. Nagy tervünk, hogy olyan helyekre is elérjünk, mint a Délvidék, amelyek ugyanúgy részei kellene hogy legyenek a fotótörténetnek. A Fortepanon több száz olyan kép van, amely a mai Szerbia területén készült, de nagyon szeretnénk, ha családi hagyatékokat is végig tudnánk nézni, és nemcsak oda utazó turisták, fotósok képeit tudnánk megmutatni, hanem az ott élőkét is. Ha valaki például Zentán gyógyszerész, akkor mást lát, és máshogy fotóz, mint az ugyanabban a városban a visszacsatoláskor megforduló budapesti katona. Ezek más hangulatú és természetű képek, ezért szeretnénk, ha ez a gyűjtemény helyi, középosztálybeli polgárcsaládok felvételeit is tartalmazhatná. Folyamatosan gyűjtünk, és próbálunk jelen lenni. Lehet, hogy valamelyik olvasónak eszébe jut, hogy az egyik családtagjának vannak negatívjai. Elsősorban negatívokat, tehát filmeket szkennelünk. Várjuk a jelentkezéseket, mert örömmel megcsináljuk, nem kerül semmibe sem. Az a kérésünk, hogy cserébe megoszthassuk a Fortepanon a képeket.
A Fortepant nézegetve úgy tűnhet, hogy régebben sokkal kidolgozottabbak voltak a felvételek. Manapság sokkal több képet el tudunk készíteni az okostelefonunkkal vagy a fényképezőgépekkel, mint régen, így a mennyiség a minőség rovására mehet. Lehetséges, hogy régebben sokkal megfontoltabban kattintottak az emberek, hogy megörökítsenek egy-egy pillanatot?
– Régebben is készültek rossz képek. A mai amatőr fotósoknak is azt szoktam ajánlani, hogy válogassanak. Utólag visszanézve a saját, 2020-as képeink is akkor lesznek érdekesek, ha nem spóroltuk meg az időt, hogy kiválogassuk őket. Meg lehet őrizni mindet, de érdemes külön mappákba rendezni vagy akár kinyomtatva eltenni azokat a felvételeket, amelyek tényleg jól sikerültek. Nyilván van egy olyan szála is ennek, hogy a két világháború között, illetve az ötvenes-hatvanas években talán egy kicsit összeszedettebb volt a társadalom, és a magánember is egy kicsit rákészült arra, hogy egy-egy fotó készült róla, de ugyanúgy készültek rossz képek régen is, éppen úgy mint manapság. Ha vennénk a fáradságot, és évente 30 képet előhívatnánk, kinyomtatnánk a legjobbakat, a legérdekesebbeket közülük, jól meglennénk azokkal is. Nem biztos, hogy több ezer fotót szeretnénk visszanézni. Bele is fáradunk, és sokszor teljesen érdektelen fotók gyűlnek össze a számítógépeken vagy a Winchestereken. Van, aki minden karácsonyra kinyomtat, előhívat ötven képet.
Mi az, ami a Fortepanon hiányzik? Kik azok a híres személyek, illetve melyek azok a történelmi időszakok, amelyekről nincs fotó a gyűjteményben?
– Vannak olyan történelmi események vagy periódusok, amelyekről nincs, vagy alig készült fotó. Nemcsak a Fortepanon nincsenek róla képek, hanem másutt sem. Ezek közül a legdrámaibb időszak a holokauszt, tehát 1944-ből, a deportálásokról nagyon kevés kép maradt fenn. Mindössze pár száz fotót tudunk felmutatni a történelmi Magyarország területéről, miközben minden települést érintettek a deportálások. Még a legkisebb falvakból is elvitték azt az egy-két zsidó családot, amely ott élt. Elvileg ezekről lehetnének képek, hiszen a nem zsidó származásúak fotózhattak az utcán, mégsem készültek ilyen fényképek. Hasonlóan a kommunista időszak fegyveres atrocitásairól is kevés kép van. Magyarországon a szovjet jelenlétről is kevés fénykép készült, miközben a katonák 1945-től 1990-ig itt voltak. Vannak olyan híres személyek, akikről nagyon kevés fotót találhatunk. A klasszikus példám Bartók Béla, akiről életében legfeljebb húsz fénykép készült, vagyis ennyit ismerünk, miközben a legjelentősebb magyar zeneszerző, világszerte ismerik a nevét, és fel is tudjuk idézni az arcát. József Attiláról alig készült fénykép. Úgy alakult az élete, hogy alig maradt fenn fotókon az arca, csak elvétve találkozhatunk vele. Az olyan típusú munka, mint az enyém, amely a gyűjtésből áll, részben azért érdekes, hogy az ilyen hiányokat talán ki tudjuk tölteni.
Mekkora idősávot ölel fel a Fortepan?
– Technikailag 1900-től egészen 1990-ig gyűjtünk fotókat. Ezt az időpontot egyszer ki lehetne tolni 2000-ig, mert a filmes, analóg fotózás ebben az időszakban ért véget, és digitális fényképezőgépeket kezdtek használni. Ritkán fordul elő, hogy egy család birtokában XIX. századi fotók vannak. Tudni kell, hogy a fotográfia első harminc-negyven éve úgy telt el, hogy csak a műtermekben készültek fényképek. A fotográfia nem volt jelen az utcán. Az üveglemezek és a kamerák érzékenysége nem tette lehetővé, hogy az utcán fotózzanak, ezért a műtermekben, műfények mellett dolgoztak a fotográfusok. Az első évtizedekből szinte kizárólag portrék láthatók a képeken. Kevés ilyen fotó van a Fortepanon. Nem az a célunk, hogy több tízezer arcot digitalizáljunk. Inkább azok a felvételek érdekeltek bennünket, amikor a fotós kilép a műteremből, és az utcán, egy tanyán vagy a vízparton kezd el fényképezni. Mindez 1880 körül vált lehetővé. Így alakult ki mindez, hogy mi főleg 1900 utáni fotókkal foglalkozunk.
Hogyan tudják felkeresni önöket azok, akiknek érdekes fotók vannak a gyűjteményükben?
– A fortepan@gmail.com e-mail-címen kereshetnek fel bennünket. Postán is lehet nekünk küldeni negatívokat. Nagyobb hagyaték esetén el szoktunk menni személyesen az adományozóhoz. Mivel sokféle fénykép lehet az adományozó birtokában, például papírképek, fényképészek hagyatéka, családi albumok, ezért szükséges e-mailben egyeztetni. Általában két-három hónap alatt feldolgozzuk a kölcsönadott hagyatékot, és ezután visszaadjuk a családoknak.
