2024. március 28., csütörtök

Elfeledett homlokzatok nyomában

Az Ő története Szabadkáról című filmben megismerkedhetünk a zsidósághoz kötőtő épületekkel

Nemrégiben több írásban is beszámoltunk a REDISCOVER (DTP2-084-2.2) elnevezésű projektumról, amelyben Szabadkai Városi Múzeum is részt vesz. Mindez a Duna Transznacionális Program keretében valósul meg, amelynek középpontjában a zsidó kulturális örökség áll. A múzeum a szabadkai Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér önkénteseivel közreműködve egy filmet is készített Az Ő története Szabadkáról címmel. Ennek segítségével a város olyan arcát ismerhetjük meg, amellyel eddig keveset találkozhattunk. A főszereplő, egy fiatal zsidó nő vezet végig bennünket Szabadka utcáin, és elsétál a zsidóság szempontjából fontos épületekhez. A részletekről Hulló Zsófia, a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér vezetője mesélt.

– A Szabadkai Városi Múzeum felkért minket arra, hogy készítsünk egy fiatalos filmet a nő története témakörben. Megpróbáltunk egy minél fiatalosabb, minél érdekesebb filmet készíteni. A mai világban a kétperces videókat általában mindenki megnézni. A fiatalokat többnyire nem kötik le húszperces felvételek. Szerettünk volna egy kicsit hosszabbat készíteni, így a film tizenhárom perces lett. Az önkénteseink nagy része nem olyan középiskolába jár, ahol a videókészítésről, kamerázásról tanulhat. Szerencsére a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér két önkéntese, Novotni Norbert és Kovács Szebasztián értenek ehhez, és tanultak ilyesmit. Mindketten informatika szakra járnak, és sokat tudtak nekünk segíteni ebben. Futó Melinda, az egyik önkéntesünk játszotta a videóban szereplő nőt. A forgatás előtt Mihájlovity Anikó, a Szabadkai Városi Múzeum munkatársa volt a segítségünkre. Megbeszéltük, hogy melyek azok a helyek, épületek a városban, amelyek a zsidókhoz köthetők, és a ma is jó állapotban vannak – mondta el lapunknak Hulló Zsófia.

Az Ő története Szabadkáról című filmben virtuális sétát tehetünk a városban. A filmben bemutatott, zsidósághoz köthető épületek között van a mai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola épülete, amely egykor kórházként működött. Ezenkívül a többi között Dominus Simon, Dömötör Miksa, Taussig Vilmos vagy Ruff József házáról is hallhatunk érdekességeket. Emellett a szabadkai Városháza és a Zsinagóga épülete is szerepel a filmben. Az alkotás mindenki számára érdekes lehet. Nemcsak a turistáknak szól, hiszen még a szabadkaiak is hallhatnak olyan információkat, amelyekről mindeddig nem volt tudomásuk.

– Ahhoz képest, hogy a közösségi tér tagjainak fele szabadkai, voltak olyan épületek, amelyekről sokan nem tudtuk, hogy a zsidósághoz köthetők. Miután a forgatás előtt összeírtuk a helyszíneket, egyik nap találkoztunk, és egy nagy kört tettünk Szabadkán. Két kamerával forgattunk, és külön vettük fel a film hangját. A videózás nagyon izgalmas volt, és mindegyik helyszínen rengeteg nyersanyagot vettünk fel. Az operatőrök Novotni Norbert, Kovács Szebasztián, Nagy Richárd és jómagam voltunk A drónfelvételek a Dinovizija munkáját dicsérik. A filmhez három nyelvű narráció készült: szerb, magyar és angol nyelven. A szerb nyelvű narrátor Gordana Vukov Ciganjik, a magyar nyelvű Pámer Csilla, az angol nyelvű pedig Nágel Teodóra volt. Az alkotás képeit Tóháti Lilla készítette – tudtuk meg Hulló Zsófiától.

A film a Szabadkai Városi Múzeum Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján tekinthető meg.