2024. április 20., szombat

„…ma is, akárcsak rég, Neoplanta Újvidék” – pályázat az új logótípus kidolgozására, a nyeremény 3000 euró!

Közismert, hogy a Duna bal partján kialakult település első hivatalos neve Neoplanta volt. Ezt a latin nevet e bácskai városnak Mária Terézia adományozta 1748-ban, amikor szabad királyi várossá nyilvánította. Az erre a területre költözött, különböző nemzetek lefordították a város nevét a saját nyelvükre: a németek Neu Satznak, a magyarok Újvidéknek, a szerbek Novi Sadnak nevezték el.

A Neoplanta cég tehát már a nevét tekintve is szorosan kapcsolódik Vajdasághoz és Újvidékhez, de egyszersmind a tevékenységének minden területén, az általa ápolt hagyományokkal, értékekkel és kultúrával is kötődik. Ez a húsipari cég nemcsak alaptevékenységével foglalkozik, hanem sok humanitárius akció kezdeményezésével, a cég dolgozóinak és a cégen kívüli érdemesült egyének díjazásával is síkraszáll a társadalmi tevékenységek terén a toleranciáért és az igazságosságért.

A fentiektől vezérelve a Neoplanta cég nyereménypályázatot írt ki az olyan logótípus – kreatív megoldás – kidolgozására, amely kifejezi a cég új vizuális identitását, a nyertest 3000 euróval jutalmazzák.

A március 1-jétől érvényes nyereménypályázat elnevezése ,,i nekad i sad, Neoplanta je Novi Sad”, amely az alábbi honlapon tekinthető meg: http://www.neoplanta.rs/news/74/Nagradni-konkurs-%E2%80%9CI-nekad-i-sad,-Neoplanta-je-Novi-Sad%E2%80%9D--

Az érdeklődők itt megtalálhatják a kreatív megoldás, logótípus kidolgozásának irányelveit, összes szabályát. A pályázóknak a vizuális megoldásaikat a szervező sirokokonkurs@neoplanta.co.rs e-mail-címére kell elküldeniük. A pályázat 2021. március 1-jétől április 5-éig tart. A nyertes nevét 2021. április 29-én teszik közzé a http://www.neoplanta.rs/news honlapon.