2021. április 19., hétfő
NAGYBECSKEREKI VÍZGYÁR

Dolgoznának, de nem kellenek?

A nagybecskereki vízgyár vezetése a minap bejelentette, hogy készek arra, hogy – a tavaly december közepén történt robbanás után – újra átvegyék a város vízellátását. Erről tájékoztatták a Városi Vízműveket, de a felkínálásukra még nem kaptak választ. Így a városi vízvezetékben továbbra is barnás színű, a megengedettnél több arzént és más káros vegyi anyagot tartalmazó víz csordogál.

A vízgyár próbaüzemeltetése többször is megszakadt és olyankor a Városi Vízművek vette át újra a város vízellátását. Legutóbb december 14-én történt ez meg, amikor metánrobbanásban megsérült két dolgozó. Attól kezdve a víz – klórozás után – közvetlenül a kutakból kerül a vezetékbe. A vízgyárnak a lekapcsolása és az átállás mondhatni rutinos volt. A berendezés próbaüzemeltetése során ugyanis erre már eddig többször is szükség volt. A városi vízvezeték vizének a minőségét a közvállalat laboratóriumában naponta többször ellenőrzik, de hangsúlyozzák, hogy közvetlenül a kutakból érkező víz, emberi szükségletre nem használható.

A robbanás után a Városi Vízművek szakmai bizottsága arra a megállapításra jutott, hogy a vízgyár nem tett eleget a közbeszerzési szerződésben megkövetelt 34 pont egyikének sem. Bojan Dimkić, a víztisztító igazgatója szerint viszont a jelentésben felhozott tények nem felelnek meg az igazságnak. Miközben folyik az egymásra mutogatás, az önkormányzat pedig hallgat, addig a becskerekieknek továbbra sincs – immár 17 éve – egészségügyileg megfelelő vezetékes vize.
Feltételezhető, hogy az illetékesek az önkormányzat által alakított újabb szakbizottság jelentését várják a vízgyárral kapcsolatos végső álláspont kialakítása előtt. Szakmai feltételezések szerint a másik szakbizottság sem állapíthat meg mást, mint azt, hogy a magánbefektetéssel megépített víztisztító berendezés nem képes biztosítani egy 80 ezer lakosú város vízellátását.

A nagybecskereki vízgyár építése 2016-ban kezdődött meg, a beruházó pedig az olasz Zilio társasághoz kötődő konzorcium volt, amelynek az akkori törvényszabályok nem engedték, hogy ilyen szolgáltatást végezzen. Később a törvényt megváltoztatták, a beruházó pedig vállalta az évi 6,5 millió köbméter víz megtisztítását, köbméterenkénti 28 eurócentért. Egyes szakvélemények szerint a kapacitás képtelen megfelelő mennyiségű vizet megtisztítani és a szabványoknak megfelelő minőségű vizet biztosítani.