2024. április 20., szombat
VÍZILABDA

Tartalékosan a BL-ben is

A héten két helyszínen, az olaszországi Ostiában és Budapesten a második tornákkal folytatódik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának csoportköre. A magyar fővárosban tegnap a Ferencváros–Barceloneta összecsapás nyitotta a sort, Varga Zsolt együttese végül 11:10-re győzni tudott. A zöld-fehérek a sérülések és a koronavírusos megbetegedések miatt ezúttal is több alapemberük – köztük két legjobbjuk, Varga Dénes és Vámos Márton – nélkül kénytelenek vízbe ugrani, ami meg is látszik a játékukon. A keddi találkozón a legerősebb felállításukkal érkező spanyolok épp ezt igyekeztek kihasználni, a hajráig végig lépéselőnyben is voltak, ám Zalánki Gergő és Sedlmayer Tamás vezérletével a Fradi az utolsó percekben végül a maga javára fordította a mérkőzést. A házigazda ma a Dinamo Tbiliszi ellen játszik.

Ostiában egy nappal korábban, már hétfőn megkezdték a második kört. Az első játéknapot a Spandau és a Marseille döntetlenje nyitotta, a másik két találkozón nem volt kérdés, a Dubrovnik és Pro Recco is simán nyert. A mérkőzések továbbra is üres lelátók előtt zajlanak, a torna szereplői „buborékban”, a külvilágtól elszigetelten töltik idejüket. A főtábla harmadik tornáira április 19. és 22. között kerül majd sor, míg a nyolcas döntőt június elején bonyolítják le Hannoverben.

4. forduló, A csoport (Ostia): Spandau–Marseille 7:7, Dubrovnik–Ortigia 8:6, Olimpiakosz–Pro Recco 8:14. Az állás: Pro Recco és Jug 12, Olimpiakosz 6, Ortigia 3, Marseille és Spandau 1 pont.

B csoport (Budapest): FTC–Barceloneta 11:10. Az állás: FTC és Barceloneta 9, Brescia 6, Dinamo (T) és Jadran (HN) 3, Hannover 0 pont.